Vízzel árasztották el a múzeumot, hogy beengedhessék a rovarokat, denevéreket és madarakat

A múzeumok többnyire mindent megtesznek azért, hogy a műtárgyak védelmében kívül tartsák a természetet a kiállítótereken. De a bázeli Fondation Beyelerben nyílt kiállításon épp az ellenkezője történik. A dán-izlandi művész Olafur Eliasson inkább elárasztotta a múzeumot az épület előtt lévő tó vizével, beinvitálva a kiállítóterekbe a rovarokat, pókokat és kacsákat.

Eliasson eltávolította a sztárépítész Renzo Piano által tervezett épület üvegfalát (természetesen az építész beleegyezésével), így az épület előtt lévő mesterséges tó vize beömlött a termekbe. A látogatók a 80 centiméter mély víz fölé helyezett fahidakon sétálva nézhetik meg az Élet című installációt, ami gyakorlatilag maga a vízzel elárasztott kiállítótér.

Eliasson egy organikus, fluoreszkáló zöld festékkel is megfestette a vizet, amelyen tavirózsák és kagylóvirágok úsznak, melyeket a tájépítész Günther Vogt választott ki. "A múzeummal együttműködve, hogy úgy mondjam, feladom a műalkotás feletti kontrollt, átadom az emberi és nem emberi látogatóknak, a növényeknek, mikroorganizmusoknak, az időjárásnak, az éghajlatnak, vagyis azoknak az elemeknek, amelyeket a múzeumok többnyire kemény munkával igyekeznek kívül tartani." – fogalmaz a művész a honlapján.

"Még ha nincs is emberi látogató a térben, más lények – például rovarok, denevérek vagy madarak – berepülhetnek, ideiglenesen menedéket találhatnak benne". Ez a lehetőség pedig fontos része a munkájának. Amikor néhány évvel ezelőtt először beszélt a művész a múzeum igazgatójával a kiállítás ötletéről, már akkor megfogalmazódott benne a gondolat, hogy "Miért nem hívunk meg mindenkit a bemutatóra? Hívjuk meg a bolygót, a növényeket és a különféle fajokat".

Márpedig az intézmény szóvivője szerint rovarok, pókok, kacsák, libák és macskák már megfordultak a kiállítói térben, teszi hozzá cikkében The Art Newspaper.

Olafur Eliasson: Életscreenshot/https://www.youtube.com/watch?v=tp_LsaQUIxU&ab_channel=VernissageTV

A kiállítás a nap 24 órájában tart nyitva, és 21.30 után még jegyet sem kell váltaniuk a látogatóknak. Szerencsére mi sem maradunk le teljesen, mert egy élő online közvetítésen keresztül a távolból is részünk lehet a különleges élményben ezen a linken.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek