Pogányoknak üzentek a befalazott oltárral a bizánci templomban

    Egy Izrael északi részén található bizánci templom falában egy második-harmadik századi, Pán istennek szentelt, görög oltárt találtak. A bazaltoszlop a korai kereszténység és a pogány hit összefonódására világít rá - derül ki a smithsonianmag.com cikkéből.

    Pán templom a Banias Nemzeti ParkbanForrás: wikipedia.org

    Az oltár görög felirata szerint azt Atheneon, antiókiai Sosipatrosz fia építtette, Pan Heliopolitanus istennek saját pénzéből, fogadalmának teljesítése érdekében. A Heliopolitanus nevet egyébként általában nem Pánnal, hanem Zeusz görög istennel kapcsolták össze az ókorban. A libanoni Baalbek városának egyik fő templomát például Zeusz római nevével, Jupiter Heliopolitanussal látták el. Lehetséges ugyanakkor, hogy a Heliopolitanus Pán istenhez is vagy általában a természetistenekhez kapcsolódó elevezés.

    Adi Erlich, a feltárás vezetője, a Haifai Egyetem Zinman Régészeti Intézetének kutatója elmondta, hogy az említett Antiochia a templomtól mintegy 250 mérföldre északra található, és arra utal, hogy a templom olyan zarándokhelyszín volt, ahová messziről is érkeztek zarándokok.

    A régész hozzátette, hogy a felirat készítője nem volt profi, a szerző valójában nem tervezte meg az üzenetet, és úgy tűnik, hogy hamarabb elfogyott a hely, minthogy a mondat végére ért volna, ezért a betűk egyre kisebbek lettek, és túl is lógnak a kereten.

    Korábban egy Pánnak szentelt templom állt itt, erre épült később a Kr. u. 4. században a bizánci templom. A régió Kr. u. 320 körül vált fontos keresztény központtá, és még saját püspöke is lett. Bár az ókor építői gyakran használták fel a korábbi építményekből származó anyagokat, ez esetben az oltár befalazása szándékos üzenet lehetett a „régi" istenek helyi imádóinak, hogy isteneik ideje lejárt.

     

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!