Magyar színészóriások és világhírű írók között foglalhatnak helyet a kaposvári színházban

Két nappal ezelőtt mi is beszámoltunk a kormány által hozott rendkívüli döntésekről, amelyek értelmében többek között a rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban, színházakban csak minden harmadik széken lehet ülni. Ennek a döntésnek megfelelően a kaposvári Csiky Gergely Színház is felkészült a változtatásokra, amiket egy kreatív ötlettel valósítottak meg.

Forrás: Csiky Gergely Színház Kaposvár/Facebook

Ahogy tegnapi Facebook posztjukban olvasható volt, a színház munkatársai azon fáradoztak, hogy létrehozzák azt a nézőteret, amely a legutolsó határozat szerint lehetővé teszi a színházlátogatást. A közönség széksoraiba ezért "beültették" a hazai és a világirodalom legnagyobbjait, valamint magyar színművészóriásokat is, akik között a nézők most már helyet foglalhatnak.

Forrás: Csiky Gergely Színház Kaposvár/Facebook

Így ugyan maszkban és egymástól távolabb ülnek még az egy háztartásból érkezők is, de legalább olyan hírességek között nézhetik az előadásokat, mint például Kiss Manyi és Tolnay Klári színésznők, Anton Pavlovics Csehov orosz író vagy éppen Csiky Gergely, akinek nevét a színház is viseli. Nem csak az arcképüket helyezték el az ülőhelyeken, de egy rövidebb leírást is olvashatnak róluk.

Forrás: Csiky Gergely Színház Kaposvár/Facebook

A színházban a szabályoknak megfelelően testhőmérsékletet is mérnek, kihelyezték a kézfertőtlenítőket, a maszk viselése pedig a színházban tartózkodás alatt végig kötelező. A kommentelők között sokan dicsérik a kreatív ötletet, és akadt olyan is, aki sajnálatát fejezte ki a színészek felé, hogy a maszkviselet miatt arc és érzelem nélküli nézők előtt kell játszaniuk.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek