A legtöbb gyerek bizonyára szívesen tanulna ilyen hangulatos barlangszobákban

    Anna Heringer német építész tervezte az Anandaloy névre keresztelt, bangladesi közösségi központot, mely idén elnyerte a fontos társadalmi ügyeket felkaroló épületeknek kijáró Obel-díjat - adja hírül a dezeen.com.

    Forrás: facebook.com/mdsazidahmed.khan

    Az Anandaloy helyi dialektusban azt jelenti, hogy a boldogság helye, az épületben pedig helyet kapott egy fogyatékossággal élőknek kialakított terápiás központ, és egy nőket foglalkoztató textilműhely is.

    A díjat a Henrik Frode Obel Alapítvány évente adja olyan kiemelkedő épületeknek, melyek hozzájárulnak az emberek fejlődéséhez. Tavaly, első alkalommal a díjat a japán építész, Junya Ishigami kapta ObelArt Biotop vízikertjével, a japán Nasu-hegység közelében található, mesterséges tájjal.

    Heringer a tervezés során szem előtt tartotta, hogy fenntartható módon, a helyi anyagok felhasználásával, helyi munkaerő bevonásával épülhessen fel az épület, így az résztvevők egyben a saját kezű építkezés technikáját is elsajátíthatták.

    A főbb szerkezeti elemek, a falak és az épületet körülvevő rámpa és a helyiségek döngölt padlója a közeli tavakból származó iszapból készült. Mint Heringer elmondta, azt is szerette volna üzenni az épülettel, hogy számos szépség rejlik a szokásostól eltérő mintákban is.

    Forrás: https://www.facebook.com/mofadhaka

    Az épület egyik oldalán iroda, WC és terápiás szoba található, a másik oldalon szintén terápiás szobát, valamint egy nappalit helyeztek el, és négy, barlangszerű teret is kialakítottak.

    Az épület emeletén a Dipdii Textiles nevű ruhakészítő projekt műhelye és boltja található, amelyet Heringer indított Veronika Langgal és a Dipshikha civilszervezettel együtt, hogy munkalehetőséget biztosítsanak a helyi nőknek. Mint Heringer elmondta, elsősorban építészként jellemzi magát, de azért egyben szociális munkás és társadalmi aktivista is.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!