Ennek a hotelnek a vendégei az ablakukból koncertezhetnek

A bécsi Zeitgeist Vienna hotel érdekes módját választotta a vendégei szórakoztatásának. Mivel egyelőre – a társadalmi távolságtartás szabályai miatt – nem használhatók rendeltetésszerűen a közösségi terek és az udvar, ezért a hotel kiköltöztette a koncertjeit a szabad ég alá, a hallgatóságot pedig a szobáik ablakába ültette.

Felvétel az első, május végi opera koncertrőlForrás: © Markus Morawetz | markusmorawetz.at

Az első koncertet május végén tartották. Az előadás alatt ismert részek hangoznak el Mozart és Strauss operáiból. A következő koncertre június 27-én kerül sor, ekkor az osztrák R'nB, soul és pop zenekar, a The Man lép majd fel, illetve július 18-án az akusztikus blues zenész Siggi Fassl szórakoztatja majd az ablakokból tapsoló közönséget.

Az ablak-koncerteket (Fensterkonzerte), ahogy a hotel hívja őket, a korábbi udvari koncertek ihlették, csak akkor együtt, egy helyen lehettek a zenészek és a közönség. Ezt most valami más módon kellett összehozni. Mivel a szállodának 55 udvarra néző szobája van, ezeket lehet kivenni a koncert idejére.

A szoba-páholyok ára 49 euró, melybe beletartozik az ingyenes parkolás és maga a koncert. Egy szobában ketten tartózkodhatnak, és az előadás ideje alatt külön költségért kérhetnek szobaszervízt is. Ha az előadás után ott is éjszakáznának a Zeitgeist-ben (ezt akár a koncert alatt is eldönthetik), akkor egy éjszaka, plusz a koncert és a reggeli 139 euróba kerül – olvasható a hotel honlapján.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek