Meghalt Christo, a Reichstag becsomagolásáról híres művész

Meghalt 84 éves korában Christo, a természeti képződmények és monumentális épületek, köztük a Reichstag, becsomagolásáról, eltakarásáról, elfüggönyözéséről híres bolgár származású művész. A kortárs művészet ismert alakja vasárnap vesztette életét New York-i otthonában.

A Reichstag becsomagolása (1995)Oscar Wagenmans/wikipedia

Christo a legteljesebb életet élte, nemcsak megálmodta a lehetetlent, hanem meg is valósította. Christo és felesége, Jeanne-Claude alkotásai a világ minden táján élő embereket hozta össze, közös élményben részesítve őket munkájuk a szívünkben és az emlékeinkben él tovább"írják a művész hivatalos Facebook-oldalán, egy közleményben.

Következő monumentális projektjét, a párizsi L'Arc de Triomphe ezüstös kék anyagba történő csomagolását erre az évre tervezték, de a koronavírus miatt el kellett halasztani. A művész halálát bejelentő közlemény szerint az akciót 2021. szeptember 18. és október 3-a között rendezik meg, idén július 1. és október 19. között pedig a párizsi Pompidou központban rendeznek kiállítást a művész és alkotótársa munkásságából.

Christo Vladimirov Javacheff 1935-ben született Bulgáriában. Miután 1957-ben disszidált, először Prágába ment, majd Bécsbe és Genfbe utazott. 1958-tól Párizsban élt, ahol megismerkedett Jeanne-Claude Denat de Guillebon-nal, aki nemcsak felesége, hanem alkotótársa is lett. 1964-ben költözött New Yorkba. A művész különféle dolgok becsomagolását, beburkolását, titokzatossá tételét már Nyugat-Európában megkezdte. Kezdetben apró használati tárgyakat csomagolt be: üvegpalackot, cipőt, játékokokat, majd járműveket, motorkerékpárt, autót, végül egyre monumentálisabb vállalkozásokba kezdett.

A furcsa ötlet állítólag onnan eredhetett, hogy a művész hazájában egy kommunista brigádban tevékenykedett, aminek az volt a feladata, hogy a nemzetközi utak és vasutak mentén eltakarjanak a külföldiek szeme elől mindent, ami ronthatja az ország presztízsét. A nyugati demokráciákban azonban a csomagolás gesztusa egészen más jelentést nyert: főként a fogyasztói társadalom csomagolás-mániájának kritikáját látták benne.

Christo és Jean Claude szerint munkáiknak az esztétikai aspektusain túl nincs mélyebb üzenete. Céljuk csupán az öröm, a szépség és hogy új szemszögből láttassák azt, ami ismert.

Az alkotópáros művei között szerepelt a Sydney melletti tengerpart becsomagolása (1969), a két hegy közé feszített narancssárga függöny Colorado államban (1970-72), vagy a kaliforniai dombvidéken létrehozott Száguldó kerítés (1976) – egy negyven kilométer hosszú, 5,5 méter magas drapéria-kerítés. 1983-ban a Miami közelében lévő szigeteket pink anyaggal vonták körbe, később pedig egyszerre két országban – az amerikai nyugati parton, valamint a japán keleti parton – ernyőket állítottak fel egymással szemben (1991). Az épületeket beburkoló akciók között szerepel párizsi Pont-Neuf híd (1985) és a berlini Reichstag (1995) is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek