Több mint 100 biennálé alkotás költözik online térbe Szegeden

Az online tárlatot – melyen a XVIII. Táblaképfestészeti Biennálé műveit tekinthetik majd meg az érdeklődők – június második hetében „nyitja meg" a REÖK. A kétévente megrendezett seregszemlének 2008 óta hagyományosan a szecessziós Reök-palota ad otthont, de a járvány idején a biennálé megrendezésénél is el kellett gondolkodni egy alternatív megoldáson.

Forrás: szegediszabadteri.hu / reök.hu

A döntés végül egy online kiállításra esett, aminek köszönhetően az érdeklődők egy valódi kiállítóteremben érezhetik magukat, amin belül videóanyagok és interjúk színesítik a tárlatot – olvasható a REÖK közleményében és honlapján.

A szakmai zsűri csaknem félezer alkotás közül választotta ki a legjobbakat. Így állt össze a több mint 100 műből álló lista, melyeket a Kossuth- és Munkácsy-díjas meghívott művészek alkotásaival együtt, június második hetétől láthatnak az érdeklődők.

A falakon mások mellett Aknay János, ef Zámbó István, Pinczehelyi Sándor, Váli Dezső, Hérics Nándor, a szegedi Sejben Lajos, Pataki Ferenc, Henn László András, valamint a 2018-as biennálé fődíjasai, Jagicza Patrícia Linda, és Szabó Ábel művei is láthatók lesznek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek