Most megnézheti a világ legfrissebb animációinak legjavát

November 27. és december 1. között tizenhetedik alkalommal érkeznek a budapesti Anilogue fesztiválra a világ legjobbjai között számon tartott, újonnan készült animációs filmek - derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.

A programot a bristoli Aardman stúdió nyitja a Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés animációval az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A földkerekség legismertebb animált bárányának ezúttal egy ufót kell elbújtatnia a nyáj tagjai között.

Forrás: Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál

A hazai közönség az Anilogue versenyprogramjában láthatja elsőként a Kabul fecskéi című francia festményanimációt, melynek idén Cannesban volt a világpremierje. A korábban magyarul is megjelent regény filmváltozata megindító szerelmi történet az afganisztáni tálib uralom idején.

Forrás: Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál

Ugyancsak az Anilogue fődíjáért száll versenybe a Buñuel a teknősök labirintusában című spanyol film, melyben Luis Buñuelt követjük, amint 1932-ben egy szürrealista áldokumentumfilm készítésébe fog. A látványos és természetesen szürrealista motívumoktól nyüzsgő animációt az a Salvador Simó rendezte, aki az elmúlt években többek között a Karib-tenger kalózai látványvilágáért is felelt.

Forrás: Origo

Az Anilogue fesztiválon idén három kategóriában több mint 50 film került versenybe, és versenyen kívül is rengeteg új animációs filmet, virtuálisvalóság-filmet, gyerekprogramot vagy éppen animált dokumentumfilmet láthat november végén a budapesti közönség az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Art+ moziban, a Francia Intézetben és a Lengyel Intézetben, a Magvető Café pedig a szakmai programoknak és közönségtalálkozóknak ad majd helyet.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek