Bréma a muzsikusokon innen és túl

A németországi Bréma nevét hallva egyből a brémai muzsikusok jutnak eszünkbe, ami nem is csoda, hiszen gyerekkorunk meghatározó meséi között tartjuk számon, de a világörökségi város bőven kínál érdekes látnivalókat azon túl is, hogy megidézhetjük itt a Grimm-mesét, és vele gyerekkorunk egy kedves emlékét.

A Grimm-mese állatainak szobra persze kihagyhatatlan látványosság Brémában, itt minden turista akar egy fotót, ezért érdemes néhány perces sorbanállásra készülni a szobornál annak, aki ki nem hagyná ezt a „kötelező kört".

A történet eredete

A brémai muzsikusok alaptörténete jóval régebbi, mint Grimmék gyűjtése. Az ehhez hasonló legkorábbi történet valószínűleg i.sz. 91-ben érkezett Indiából Európába – ekkortájt úgy hitték, Ázsiában vannak vándorló állatok, akik zenélnek, és e történetek lényege, hogy ezek hősies tetteket hajtanak végre. Egy 12. századból származó változatban az állatok egy oroszlánt, egy medvét és egy farkast ijesztenek el – történetesen a nemesség népszerű címerállatait – nem pedig rablókat.

A brémai muzsikusok történetét Wilhelm egy kelet-vesztfáliai barátjától hallotta, és mesegyűjteményük második, 1819-es kiadásában tette közzé. A környéken a mesének több variációja is ismert volt.

Újabb kutatások szerint egyébként a brémai muzsikusok nem is Brémába (Bremen) tartottak, hanem a közeli Breme, Bremerberg vagy a távolabbi Lüttebremen városába. A Grimm fivérek azonban jó barátságban álltak az akkori brémai polgármesterrel, Johann Smidt-tel, és lehet, hogy ezért választották Brémát a mese célpontjaként.

A szobrot nem véletlenül koptatták csillogóra több helyen is. A babona szerint teljesítik egy kívánságunkat az állatok, ha a szobrot fogva jó erősen gondolunk valamire! De vigyázat, mert nem elég csak hozzáérni a szoborhoz, vagy megdörzsölni azt, mint sok már helyen a világban! Ha be akarjuk tartani a szabályokat, amelyek nélkül állítólag még akkor sem teljesül a kívánságunk, ha egyébként hiszünk a babonában, akkor két kézzel meg kell ragadnunk a szamár lábát, miközben kívánunk valamit!

Travelo tipp
Ha szívesen vinne haza apró ajándékokat egy-egy utazásáról, de mindig, mindenhol csak túlárazott egyenszuvenírokat talál, jó helyen jár! Brémában végre nem lesz oka panaszra, itt ugyanis egészen apró, mégis egyértelműen a várossal azonosítható ajándékokat is könnyen beszerezhet: a kedvencünk például a gumicukor, aminek a figurái egytől-egyik a Brémai muzsikosok lapjairól léptek elő.

Ha a Grimm-mese alakjainak szobrával a legesleghíresebb látnivalót kipipáltuk, még mindig bőven tartogat érdekességeket a város. Bréma óvárosának piactere például az UNESCO világörökségek listáján is szerepel, a város északi részén található Wallanlage parkban pedig egy 1600-as évekből származó, kitűnő állapotban fennmaradt régi szélmalomnak ad otthont. A brémai katedrálisban felmehetünk a toronyba, hogy 265 lépcsőfokot megmászva mesés panorama legyen a jutalmunk. Bréma legrégebbi negyedében, a Schnoor-ban kacskaringós, szűk, 15. és 16. századi utcáikon bóklászhatunk. A központtól kicsit távolabb, de tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető helyen pedig futurisztikus múzeumra csodálkozhatunk rá. És a lenyűgöző északi tengerpartoktól sem vagyunk messze itt. A tengerparti Bremerhaven, amire szintén érdemes legalább egy egész napot szánni, például fél óra alatt elérhető Brémából intercity vonattal.

Sáta a belvárosbanForrás: shutterstock.com

Látnivaló tehát akad bőven, mutatjuk, hogy szerintünk mit ne hagyjon ki semmiképp egy alapos városnézésből!

Városháza és Roland-szobor – Bréma világörökségnek nyilvánított látványosságai

A brémai városháza épületét a legszebbek között tartják számon Németországban. Az előtte álló, 1404-ben emelt, öt és fél méteres Roland-szobor, pedig az egyik legöregebb királyszobor az országban. A szobor a katedrálissal szemben áll, ezzel is jelképezve a város történelmi függetlenségét az egyháztól.

Forrás: shutterstock.com

St. Petri Dom –  a katedrális, ahol a pincében múmiák nyugszanak

A helyiek által csak St. Petri Domként emlegetett Szent Péter katedrálist bejárhatjuk szó szerint a pincétől a padlásig. Ha bevállalunk 265 lépcsőfokot, akkor a tornyából csodálhatjuk meg a várost madártávlatból, a pincében pedig helyi nemesek és egyházi méltóságok múmiáit nézhetjük meg.

Markthalle Acht – a kortárs piactér

A Markthalle Acht neve megtévesztő, mert valódi piaci tevékenység itt már alig van: a bejáratnál található egy bioárus, de bent már nem zöldségeket és gyümölcsöket találunk, hanem streetfood jelleggel működő, multikulti pultokat, a közösséget összekovácsoló hosszú asztalokat, és egy sörfőzdét, ahol hétvégén kézműves-házi sörfőzési szakkört tartanak felnőtt sörrajongóknak. Az épület közepén egy régi, stílusos kolbászos stand ma koktélpultként működik.

Forrás: Markthalle Acht / Facebook.com

Schnoor – az óváros, ahol az utcák több mint ötszáz évesek

A Schnoor Bréma legrégebbi fennmaradt negyede, 15.  – 16. századi utcácskákon sétálhatunk itt. Ha kézműves ajándékokra vadászna, itt biztosan talál kedvére valót, a legtöbb kézművesüzletet ugyanis itt található. És itt van a feltűnő Történelem háza is, amelyben három évszázad brémai figuráit elevenítik meg kosztümös színészek.

Schlachte – a vízparti bulinegyed

A Schlachte sem egy fiatal negyed, a 13. századra vezetőhető vissza a kialakulása, eredetileg a város kikötője és raktárai kaptak helyet a Weser-folyó ezen szakaszán. Egy alapos megújulás után viszont most úgy fest a környék nyáron, mint egy hatalmas, egybefüggő sörkert. Különböző kategóriájú éttermek, rakparti sörpultok és kokélos kaibák váltják egymást itt hosszan. A hatalmas, lombos fák árnyékában a legnagyobb nyári melegben is kellemes menedéket nyújtanak itt az árnyékos asztalok és sörpadok. Esténként pedig hangulatos égősorokkal varázsolnak romantikát a hajdani rakpartra.
Mühle am Wall – ahol egy botanikus kert, egy malom és a csúcsgasztronómia találkozik.

Egy kis nyugi a buli előttForrás: Shutterstock.com

A Mühle am Wall egy 1888-ból származó malomépület, amely ma Bréma egyik legmenőbb éttermének ad otthont. A malom környezete pedig idillibb nem is lehetne: a negyvenhat hektáron elterülő Rhododendron-Park öleli körbe. A parkot 1933-ban alapították és része egy botanikus kert is.

Universum Bremen – az űrhajó formájú múzeum

A 2000-ben épült múzeumépületet szokás űrhajóhoz, nyitott kagylóhoz vagy épp egy bálnához is hasonlítani, abban viszont mindenki egyetért, hogy a negyvenezer fémlappal borított épület nagyon látványos lett. A külseje alapján nem lehet meglepő, hogy a különleges épület egy tudományos múzeumot rejt.

Múzeum az ufóbanForrás: Sirio Carnevalino / Shutterstock.com

Az Universum Brementől sétatávolságra található a Focke múzeum, ahol a város 1200 éves történetének különböző épületeivel és építményeivel ismerkedhetünk meg.

Hogyan juthatok el Brémába?
Bár közvetlen járat nem üzemel Budapest és Bréma között, Hamburgba és Hannoverba hetente több alkalommal járnak fapadosok a Liszt Ferenc repülőtérről. Mindkét városból nagyon egyszerűen megközelíthető Bréma vasúton, busszal és persze bérelt autóval is. Hannoverba a Wizz Air repül Budapestről, Hamburgba pedig a Eurowings.

 Van még egy napja? Irány Bremenhaven!

A legjelentősebb kikötői és halászati központ Németországban Bremerhaven. A neves brémai Norddeutscher Lloyd hajózási társaság egykor innen indította menetrendszerű, hatalmas utasszállító hajóit New Yorkba. Kivándorlók milliói vettek itt búcsút az öreg kontinenstől. A Brinkamahof világítótorony akkor még a városon kívül állt, 1980-ban aztán 6 km-rel arrébb helyezték, közvetlenül a halászkikötőbe, ahol ma a város egyik új jelképeként és egyben Bremerhaven legkisebb kocsmájaként szolgál.

Forrás: Ein Dahmer / CC BY-SA 4.0 / wikimedia.org

A parton túl rengeteg a látnivaló, a kikötő, az állatkert, a csodaszép Thieles Kert, hogy csak párat említsünk. A világítótornyokról és a tengeri életről a város Történelmi múzeuma mesél, ami majdnem a belváros közepén található, mégis nyugalom és természet veszi körül. Nem messze a Német Hajózási Múzeumtól (Deutsches Schifffahrtsmuseum) áll egy kút egy törpeszerű emberkével. A néphiedelem szerint ez egy kobold, aki a hajókon lakik, és a hajósokat megvédi a tenger vad hullámaitól.

De itt található a Klimahaus is, ahol néhány, Bremenhavennel azonos hosszúsági fokon és annak képzeletbeli meghosszabbításán található terület – köztük Niger, Antarktisz, Samoa és Alaszka –, földrajzi sajátosságait mutatják be. Az épületen belül sétálhatunk sivatagban és fagypont alatti hőmérsékletben, egy valódi jéghegy mellett, láthatunk élő állatokat és különböző hangfelvételeken és videókon keresztül „találkozhatunk" ott élő emberekkel, meghallgathatjuk történeteiket a mindennapjaikról.

 A múzeumlátogatás után pedig még strandolhatunk is egyet a Weser-Strandbad nem túl nagy, de haimsítatlan északi-tengeri hangulattal bíró, strandkosarakkal díszített plázsán. Ha többet akar tudni az északi-tengeri strandokról, olvassa el ezt a cikkünket is!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek