Már a komáromi légiótábor főkapuja is előlépett a múltból

     A komáromi Klapka György Múzeum munkatársai és az ELTE ókori régészeti tanszéke 1992 óta minden nyáron ásatásokat végeznek Brigetio területén. 2017-ben egy 600 négyzetméteres, félköríves épületrésszel ellátott létesítményt és kaszárnyák maradványait tárták fel. Mivel az építmények bélyeges téglán Terentius és Frigeridus katonai elöljárók nevei jelentek meg, így az épületeket a 370-es évek elején emelhették – írták a Turizmus.com oldalán.

    Római kori szarkofágok a Szabadság téren KomárombanForrás: Készítette: Globetrotter19 / CC BY-SA 3.0 / wikimedia.org

    A római határ, a limes mentén fekvő Brigetio Szőny alatt található, mely Komárom keleti városrésze. A Kr. u. 100 körül felépített állandó kőtáborban vonzáskörzetében először katonaváros alakult ki, majd ettől 2-3 kilométerre polgárváros létesült. A napokban ennek a légiótábornak tárták fel az északi főkapuját és a hozzá csatlakozó falakat.

    A régészek szerint Brigetio felépítését, szerkezetét, történetét Magyarországon Aquincuméval lehet összehasonlítani. A jövőben elkészülő mintegy héthektáros régészeti park is hasonló lesz. A szabadtéri helyszíneken bemutatják majd az 1600 éves római katonaváros örökségét, valamint látogatóközpontot és múzeumi csarnokot is építenek.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!