Orosz és magyar férfiak zengik be Magyarországot

Magyarországra látogat a híres moszkvai Doros Kvintett, ami szinte naponta fellép otthon, a Vörös téri Vaszlij Blazsennij-székesegyházban – írják a szervezők közleményükben.

Május 2-án Győrben, május 3-án Nyíregyházán, május 4-én pedig a budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban lépnek fel. Ráadásul nem csak ők, csatlakozik hozzájuk a hazai Szent Efrém Férfikar is, így adnak húsvéti koncertet. A közlemény szerint

a Keleti Egyház legszebb nagyheti és húsvéti dallamai hangzanak majd el a Szentföldtől és Szíriától Moszkváig, Grúziától Kárpátaljáig.  

A tradicionális liturgikus énekek mellett bolgár, orosz, magyar, ruszin és ukrán mesterek művei csendülnek fel. A győri eseményt a Győr-Újvárosi Kossuth utcai római katolikus templomban, a nyíregyit a Kodály-teremben tartják.

Az orosz Doros Kvintett.Forrás: Tamás Dorka

Az orosz kvintettről azt írják, nevük (Doros) görögül ajándékot jelent. 2002-ben alakultak, ahogy a magyar Szent Efrém Férfikar is. Vezetőjük azóta Konsztantyin Szencsenkó. A Szent Efrém Kart Bubnó Tamás alapította, és a kart egy szíriai szentről, a „Szentlélek hárfájáról" nevezték el.

A kar célja többek közt a bizánci rítusú kereszténység vokális örökségének kutatása és bemutatása, illetve a magyar férfikari hagyomány ápolása. Énekeltek többek között a King's Singers-szel, Sebestyén Mártával, a Muzsikással, Presser Gáborral, a Budapesti Fesztiválzenekarral egyaránt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek