Érzéki táncelőadások a belgrádi tavaszi fesztiválon

Nem kell messzire utaznia tavasszal, hogy lássa a világ legelismertebb balett- és táncegyütteseit, akik a szomszédos Szerbia több városában is fellépnek. A belgrádi nemzetközi fesztiválon 20 koreográfiát, valamint 25 szóló- és páros táncot láthatnak majd az érdeklődők. A március 22-től április 12-ig zajló rendezvény idei témája az érzelmek.

Izraeli táncosokForrás: belgradedancefestival.com

Szépség, öröm, játékosság árad majd a színpadról. A balett előadások ígérkeznek a legérzékibbeknek, de a szervezők szerint a többi műfaj is mély nyomot hagy majd a nézőkben, hisz a színpadon világszínvonlaú táncművészek tolmácsolják az érzelmeket.

Íme, egy kis ízelítő a koreai együttes produkciójából:

Idén összesen 11 ország, 16 társulata érkezik; a Belgrád mellett Újvidéken és Versecen is lesznek előadások. A két utóbbi városban az olasz, amerikai és német táncosok mutatkoznak be.

A fesztiválra Franciaországból, Belgiumból, Olaszországból, Spanyolországból és Németországból is érkeznek tánccsoportok, de ízelítőt kapunk Korea, Izrael, Hollandia, Amerika, Kanada és Afrika táncművészetéből is. Tavaly óriási érdeklődés kísérte a rendezvényt, mintegy 23 ezren követték a fesztivál programját - írja a vajdasági Pannon RTV

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek