Sorozat készül a Száz év magány című regényből
    Gabriel García MárquezForrás: Jose Lara / Wikipedia

    Sorozatot készít a Nobel-díjas Gabriel García Márquez Száz év magány című regényéből a Netflix. A streamingszolgáltató szerdán jelentette be, hogy megszerezte a mű megfilmesítésének jogát. Ez az első alkalom, hogy az 1967-ben publikált regényből film készül – írja az MTI a The New York Times online kiadásában megjelent cikk alapján. A produkciót elsősorban Kolumbiában forgatják.

    A Nobel-díjas író fia, Rodrigo García, aki fivérével, Gonzalóval együtt vezető producerként vesz részt a projektben, elmondta, hogy apja nagyon sok ajánlatot kapott az évek során a könyv filmes adaptációjára.

    Gabriel García Márqueznek azonban kétségei voltak afelől, hogy a történet megfelelőképpen bemutatható egyetlen - vagy akár két - filmben. Emellett Márquez ragaszkodott ahhoz is, hogy a spanyol nyelven szóljon a történet, így sok ajánlat nem is jöhetett szóba.

    "Az elmúlt három vagy négy évben a sorozatok és a limitált sorozatok száma, presztízse és sikere hatalmasra nőtt. A Netflix az első gyártók között volt, melyek bebizonyították, hogy az emberek szívesebben néznek eredeti nyelven, felirattal készült sorozatokat, mint valaha" - mondta Rodrigo García a család döntéséről.

    Francisco Ramos, a Netflix spanyol eredeti nyelvű filmekért felelős alelnöke elmondta, a cég korábban próbálkozott már a könyv jogainak megszerzésével, de ellenállásba ütközött, ugyanakkor az olyan sorozatok, mint a Narcos és az olyan filmek, mint a Roma - mely megnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat - bebizonyították, hogy "csinálhatunk spanyol nyelvű tartalmakat a világnak".

    Aracatacai Szent József-templom, ahol Gabriel García Márquez megkeresztelkedettForrás: Tim Buendia / Wikipedia

    A Száz év magány Gabriel García Márquez kolumbiai író 1967-ben kiadott regénye, mely az addig elhanyagolt latin-amerikai irodalom felé irányította a világ érdeklődését. A könyv eddig 46 nyelven, mintegy 50 millió példányban jelent meg világszerte.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!