Februárban már vitorlázhatnak a Balatonon

    A tavaly debütált GasztroFarsanggal indul a február hónap Balatonlellén, mely a Nagy Balatoni Vitorlás Hét nyitó rendezvénye is lesz. A 2019. február 2-i gasztroesemény utáni nap közel 20 hajó indul majd el egy téli vitorlás túrára a Balaton körül. A túra útvonala: Balatonlelle, Balatonfenyves, Badacsony, Balatonlelle, Balatonkenese, Balatonfüred, Balatonlelle. Az esemény egyik főszervezője elmondta a programról kiadaott sajtóközleményben, hogy a túrát szándékosan nyolcas alakban bontották ketté, így az is részt tud venni a fél túrán, aki az egész hétre, nem tudna Lellén maradni.

    Forrás: Balatoni KÖR / BL YachtClub

    A résztvevők célja, hogy megmutassák, a Balaton télen is számtalan lehetőséget kínál a kikapcsolódásra. Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője szerint, a téli vitorlázás pont olyan jó szórakozás, mint a nyári, csak jól fel kell öltözni, és fontos néhány biztonsági óvintézkedést is megtenni, például mindig mentőmellényt kell viselni! A szakember a tervek szerint a túra folyamán vízből mentési gyakorlatot is be fog mutatni. A túrán bárki részt vehet akár saját hajóval, akár bérelttel, a szervezők várják a lelkes és bátor résztvevők jelentkezését. A túra február 9-én a Farsangi Regattával zárul.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!