Több mint kétezer éves ősi embersírokra bukkantak Peruban

Az inka civilizációnál 2000 évvel idősebb chavín kultúra első embersírjai kerültek elő három földalatti járatból, amelyeket kicsiny, kamerával felszerelt robotokkal találtak az Andokban egy több mint 3000 éves perui templomkomplexum alatt - olvasható az MTI hírei között.

A perui kulturális minisztérium közleménye szerint ez az utóbbi 50 év legjelentősebb felfedezése a világhírű, az UNESCO-féle világörökségi listán is szereplő Chavín de Huántar régészeti lelőhelyen. A feltárási munkákhoz a Stanfordi Egyetem által kifejlesztett távirányítású, minden terepen használható, mozgó robotokat használtak, amelyek szűk járatokat is képesek felderíteni az ősi régészeti helyszíneken.

Az egyik újonnan felfedezett járatban három ember maradványait találták meg, egyiküket feltehetően feláldozták - mondta John Rick, a Stanfordi Egyetem archeológusa, a feltárási program stanfordi vezetője.

Chavín de Huántar egykor az Adokban élő népek vallási és közigazgatási központja volt. A templom a gabonatermelő chavín civilizációról kapta a nevét, amely Krisztus előtt 1300 és 550 között virágzott a térségben. A chavín kultúra volt Peruban az első, amely megmunkált fémeket, például aranyat, ezüstöt és rezet.

Chavín de Huántarban 35 földalatti galériát (járatrendszert) azonosítottak különböző korokból, közülük némelyiket sosem tárták fel. "Az új leletek három eltérő rendszerű galéria világát mutatják be nekünk" - emelte ki Rick. Még hosszú évekig tart majd a chavín kultúra feltárása, az eddigi ásatásokkal még csupán a felszínt kapargatták, fűzte hozzá.

Chavin de Huantar romjaiForrás: Wikipedia / Dtarazona

A régészeti helyszínnek eddig mindössze 15 százalékát tárták fel. A kutatók azt tervezik, hogy a robotokkal fedezik fel a földalatti járatokat, a bennük található leleteket, amiből kirajzolódhat majd a rituális tevékenységek térképe, és azoknak az eszközöknek, tárgyaknak a képe, amelyeket a templomkomplexum ceremóniáihoz használtak - számolt be róla az andina.pe perui hírportál. A templom 1985-től szerepel az UNESCO világörökségi helyszíneinek listáján. Eddig 35 földalatti járatot fedeztek fel alatta, amelyek kapcsolatban állnak egymással.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek