Magyar filmekkel ünnepel a 90 éves Puskin mozi

Idén ősszel lesz 90 éve, hogy Fórum néven megnyitotta kapuit a Puskin mozi, amelyet ebből az alkalomból klasszikus filmek vetítésével és közönségtalálkozóval köszöntenek szeptember 17-én és 18-án.

A hétvége alatt leginkább magyar, és moziban ritkán látható, a Puskin termeinek nevéhez valamilyen módon köthető alkotások lesznek láthatók. A legtöbb esetben 35 milliméteres filmszalagról forognak majd az alkotások, valamint egyes előadásokhoz rendhagyó közönségtalálkozókat is szerveznek - írja az MTI a Budapest Film Zrt. közleménye alapján.

Fotó: Puskin Art Mozi Facebook

A napfény íze filmhez kapcsolódva például beszélgetés lesz Szabó Istvánnal és Koltai Lajossal, akiknek több közös alkotását is levetítik a két nap alatt, de bemutatják Kertész Mihály halhatatlan rendezését, a Casablancát is, amelynek felújított változatát az ünnepi hétvégén láthatja először a közönség. A jubileumi hétvége programjaira meghívást kap a 90 esztendős Makk Károly is.

A Puskin 90 egyik legizgalmasabb programjának ígérkezik a tervek szerint Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska és Haumann Péter részvételével zajló pódiumbeszélgetés, amelyet filmvetítés követ. A szervezők ezt a programot egy későbbi széria nyitóeseményének is szánják, amelyben időről-időre vendégül látják majd a nemzet színészeit egy beszélgetés és filmvetítés keretében. Az ünnepi hétvége előadásai a mozi pénztárában augusztus 12-től kapható Puskin 90 kártyával látogathatók, amellyel négy tetszőleges előadásra szóló jegy igényelhető mindkét napra.

Itt mutatták be az első hangosfilmet

A mozi épületében először a Magyar Világ kávéház, 1919 után bankház működött, majd a gazdasági összeomlás után, 1926-ban nyitotta meg kapuját Fórum filmszínházként. Egyik alapítója Deák Jenő volt, aki 1912 óta működtetett filmkölcsönző céget. Az épület szobrai, amelyek alapvetően a férfi-nő szimbólumrendszerre épülnek, Kristián Sándor és Varga Oszkár munkái voltak, a csillárt Grünberger Jenő szállította.

1929. szeptember 30-án itt került sor az első magyarországi hangosfilm bemutatójára. A műsoron két rövidfilm szerepelt, majd ezt követte Az éneklő bolond című amerikai film. Itt tartották a Hyppolit, a lakáj díszbemutatóját is, sőt a filmet megelőző szereplőválogatásra is az épületben került sor.

Fotó: Puskin Art Mozi Facebook

1941-ben a frissen alakult Fórum Filmszínház Rt. kapta meg az üzemeltetési engedélyt, majd 1944-ig az Esperia filmvállalat befolyása alá kerülve itt mutatták be az olasz filmgyárak filmjeit. A világháború után a Fórum a Kisgazdapárté lett, az államosításkor pedig a Fővárosi Tanács kezelésébe került. Nevét is ekkor változtatták Puskinra.

A mozi technikai rekonstrukciójára 1988-ban került sor, ekkor gépészeti átalakítások történtek, majd 1998. október 15-én megnyitotta kapuit a háromtermes új Puskin mozi, amely néhány éve további két kamateremmel bővült. Az egykori pénztár helyén, ahol Keleti Márton 1961-ben a Nem ér a nevem című film fontos jeleneteit forgatta Tolnay Klárival és Páger Antallal, a nézőtéri büfé kapott helyet.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek