A 3000 bogrács halászlé és a több száz gumimatrac hétvégéje

Ezen a hétvégén a látogatók előtt is megnyitják a visegrádi királyi palota reneszánsz konyháját, mialatt Baján már a halászlé rotyog 3000 bográcsban. Nyírbátorba bátor sárkányölőket várnak, Balatonföldvárra gumimatracos fürdőzőket, Bakonybélbe pedig a fákat szerető túrázókat. Programajánló.

Középkori konyha Visegrádon

Július 9-én és 10-én rendezik meg az 1335-ös hármas királytalálkozónak emléket állító Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat, ahol az eddigi évekhez hasonlóan most láthatunk majd lovagi tornákat, bajvívó és solymászbemutatókat, de lesz számos régizenei koncert, és persze kézműves vásár is várja az érdeklődőket. Ugyanakkor az egyik legérdekesebb kiegészítő programnak ígérkezik a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának reneszánsz konyhai bemutatója, amely a kísérleti régészet eszköztárának felhasználásával a középkorban élt emberek étkezési kultúráját mutatja be.

Fotó: Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

A hajdanán Mátyás király konyhájául szolgáló helyiségben tartott középkori „főzőshow" keretében szakavatott régészek készítik majd el az ételeket korabeli konyhai eszközök segítségével, hiteles forrásból származó, több száz éves receptúrák felhasználásával. Így aztán a sütés-főzés nyitott tűzhelyen, vasháromlábon, nyárson, szabad tűz felett bográcsban, parázson és kemencében történik majd! Ha nem tudja elképzelni, milyen lehetett a középkori konyha, olvassa el itt!

Sárkányölőket várnak Nyírbátorba

Július 8. és 10. között rendezik meg ugyanis a Szárnyas Sárkány Hete Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivált, amely péntek este felvonulással indul, a város kulcsának átadása után pedig elkezdődik a vasárnapig tartó műsorfolyam. Fellép többek közt a Bab Társulat, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színészei, a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia, az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház, a Tűzfészek Társulat és az Élőkép Egyesület. Sárkányjárgánnyal érkezik a Rutkai Bori Banda, de Nyírbátorba látogat a szlovákiai Csavar Színház, a Dió Trió, a Vojtina Bábszínház, koncertet ad a CimbaliBand és Fricska Táncegyüttes, a Besh O Drom, és még nagyon sokan mások.

Fotó: Konyha Miki - Szárnyas Sárkány Fesztivál

A fesztivál ideje alatt gólyalábasok, csepűrágók, élőszobrok szórakoztatják a közönséget, de lesz látványstand, sárkányverő, bűvészde, fotószínház, bábjáték automata és Paprika Jancsi "csúzlizdája". A program zárásaként vasárnap késő este a látványos sárkányégetést és az ilyenkor szokásos tűzijátékot rendezik meg. A részletes programot itt találja!

Kalandpark és halászlé Baján

Csütörtökön kezdődött, de vasárnapig tart a 21. Bajai Halfőző Fesztivál. Pénteken a Szentháromság téren a bajai származású Batánovics Lili koncertjét az LGT Emlékzenekar és a nyolcvanas évek nagy kedvence, a Fórum zenekar fellépése követi. Mindeközben a Petőfi-szigeten az Alma Együttes, a Kelemen Kabátban és a Margaret Island zenél. Szombaton a Petőfi-szigeten Szabó Benedek és a Galaxisok mellett fellép majd a Belmondo is.

Fotó: Bajai Halfőző Fesztivál / Facebook

A fesztivál újdonsága a Ficánka családi vasárnap, amely vidámparkkal, élményparkkal, állatsimogatóval, gyerekkoncertekkel, buborékszínházzal és kutyás játszóházzal várja az érdeklődőket. Persze a programsorozat csúcspontja ezúttal is a halfőzés lesz. A Petőfi-szigeten és a környező utcákban, házakban háromezerhez közelít majd a bográcsok, kondérok száma. Szombaton mintegy 10 tonna hal, 18 mázsa tészta, 10 mázsa hagyma, 15 ezer liter víz, 380 kilogramm őrölt pirospaprika és 260 kilogramm só felhasználásával készül a bajaiak kedvence. A programok vasárnap este a Szentháromság téren a Halott Pénz koncertjével zárulnak.

Ünnepelje a fákat Bakonybélben!

Július 9-én nyolcadik alkalommal rendezik meg a Faünnepet Bakonybélben, amely egész nap ingyenes programokat kínál a Gerence-patak völgyében. A túrázók a faluháztól indulva a 18-as rét felé, az üdülő feletti úton haladva a mészégetőig, majd a mélyúton lesétálva a focipálya érintésével érnek vissza a Faluházhoz. A szervezők minden tisztáson és megállónál különböző programokkal várják az érdeklődőket.

Fotó: Szallasbakonybelben.hu

Lesz majd trófea kiállítás, erdészeti bemutató, számos kézművesprogram, és bemutatót tartanak a hagyományos famegmunkálásból is. De lehet majd lovagolni, megnézni, ahogy gyakorlatoznak a helyi tűzoltók, miközben az érdeklődők ügyességüket is kipróbálhatják a légpuskalövészetben és az íjászatban. A gyerekeket hagyományos népi játékokkal várják, késő délután pedig Dorbi, a sétavonat szállítja az érdeklődőket. Az est a Győri Fúvószenekar koncertjével, majd Tűzvarázs bemutatóval zárul.

Válogasson kedvére!

Mert hétvégi programok vannak még bőséggel. A Gellért Hotel például egyenesen grill 'n' chill hangulatú kerti partit rendez július 8-án és 9-én, ahol ütős kézműves sörökkel, borokkal, grillételekkel és ázsiai ízekkel készülnek. A belépés díjtalan, de a kóstolókért persze fizetni kell. Aztán a szarvasi Mini Magyarország területén a vonatok és a vasútmodellek rajongóit várják az idei Vasutasnapra, ahol az ország leghosszabb szabadtéri makettvasút-hálózatán vendégmozdonyok és -szerelvények is érkeznek a szarvasi makettpark saját járművei mellé. Mindeközben Mezőmegyeren a hétvégén tartják a Kárpát-medencei Magyar Népzenei Találkozót, amely idén kiegészül egy Fazekas Találkozóval is.

Déli part Bélatelep környékén, szemben Badacsony. A Palma Gumigyár reklámfotója (1969)Fotó: Fortepan

Ám ha a hétvégét szívesebben töltené inkább vízparton, akkor irány Balatonföldvár! Július 9-én, szombaton rendezik meg ugyanis az első Gumimatrac Találkozót a balatonföldvári Nyugati Szabadstrandon. Ahova a szervezők szerint délután egy órára semmi mást nem kell magunkkal vinni, csak a matracunkat és a jókedvünket - ilyen egyszerű ez. Az esemény Facebook oldalán eddig négyszázan jelezték részvételüket.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek