Hundertwasser grafikáiból nyílik kiállítás Budapesten

Hundertwasser grafikáiból nyílik kiállítás Budapesten

Az osztrák Friedensreich Hundertwasser és a japán Haszegava Soicsi grafikai munkáiból nyílik kiállítás a budapesti Gerbeaud-házban Kelet és Nyugat címmel, adta hírül az MTI.

A szervezők közleménye szerint a Budapesten először látható, több mint 80 színes alkotást felvonultató összeállításból kirajzolódik a 20. század két nagy művészének egymásra gyakorolt hatása. A két alkotó közötti korkülönbség mindössze néhány hónap és mindketten az 1960-as években indultak el, hogy hazájukon kívül új művészi technikákat fedezzenek fel.

 

Hundertwasser: HÄUSER IM BLUTREGEN, 1961Fotó: hundertwasser.at

Míg a később színes rézkarcaival világhírt szerzett keleti festőt a Nyugat világa, kultúrája érdekelte, és ezért 1961-ben Japánt elhagyva Párizsba költözött európai grafikai eljárásokat megtanulni, a nyugati művészt a Kelet vonzotta, és Japánban ismerkedett az ottani fametszési technikával. A kezdetben főleg nonfiguratív festészettel, majd építészettel is foglalkozó Hundertwasser munkáiban ezt követően jól megfigyelhetőek a keleti művészet hatásai, ő volt az első európai, akinek a keze alatt japán fametszők dolgoztak.

A közlemény úgy fogalmaz: az osztrák művész grafikáiban rendkívüli érzékenységgel és figyelemmel ábrázolta a művészetében és gondolkodásában is kitüntetett helyet elfoglaló természetet. Mindez összeköti őt az idén 87 éves Haszegava Soicsivel, akinek a művészetében szintén tetten érhető az ember környezet iránt érzett felelősség. A finom vonalvezetést a szuggesztív absztrakt formákkal párosító munkái japán hagyományokra építenek, ugyanakkor magukban hordozzák a nyugati világ modern művészetének elemeit.

A tárlat anyaga egy német magángyűjtemény része, amelyet két évvel ezelőtt a müncheni Künstlerhaus közönsége is láthatott. Az Orient & Occident (Kelet és Nyugat) című kiállítás június elsejétől július 31-ig látható a Gerbeaud-ház Dorottya utcai rendezvénytermeiben - áll a közleményben.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek