Főzéssel, túrával, bulival ünnepelnek a tájházak

Április 23-án és 24-én a skanzenek és tájházak különleges tárlatvezetésekkel, főzőtanfolyamokkal és túrákkal várják az érdeklődőket. Ne hagyja ki a Tájházak napját, ha szeret kézműveskedni, vagy szeretne többet tudni a tanyasi életmódról.

A Tájházak napját évek óta a Szent György naphoz legközelebb eső hétvégén, április 24-e körül rendezik meg. Ez a nap fontos szerepet kapott a paraszti kultúrában, ugyanis a Sárkányölő napján hajtották ki először az állatokat a legelőre, írja az itthon.hu.

Fotó: sm33 - Indafotó

A tájházak nem csak a kihajtás hagyományait elevenítik meg. Ezen a napon az állandó gyűjtemények mellett sok különlegességgel is megismerkedhetünk. Van, ahol a régi kemencét helyezik újra üzembe, máshol megcsodálhatjuk a helyi kézművesek munkáját, ételkészítést tanulhatunk, speciális tárlatvezetéseken vehetünk részt.

Szent György napon nem csak a tájházak ünnepelnek. Hortobágyon, a Kihajtási Ünnepen például a közönség is köszöntheti a legelőre vonuló csordát, csikós és pusztaötös bemutatót láthat, a nap pedig közös mulatozással zárul majd.

Dinnyésen magyar szürkékkel, rackákkal, kecskékkel ismerkedhetünk, kipróbálhatjuk a fejést és elleshetünk néhány gyógynövényes receptet, Veleméren pedig a Szent György-napi túrán a Szentgyörgyvölgyi-patak élővilágát mutatják meg nekünk a helyi vezetők.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek