Nagy szaunaszeánsz teszt 2 - A Dagály Fürdőben jártunk

Új, hetente megjelenő cikksorozatunkban a budapesti fürdők szaunaszeánsz programjait hasonlítjuk össze, és felmérjük, hogy hol tudunk a leginkább ellazulni, és mely helyszíneken a legjobbak a forró felöntések.

Múlt heti beszámolónkban az Aquaworld Budapest különleges szaunaszeánszain izzadtuk ki mérgeinket, ezen a héten a Dagály Fürdőbe látogatunk, és elmondjuk, miért jobb és egészségesebb  textilmentesen szaunázni, mint fürdőruhában. 

Fürdőruhában vagy nélküle?

Hazánkban még sok helyen nem divat, sőt, inkább meghökkentő, ha az ember fürdőruha nélkül, meztelenül megy be a szaunába. Sokan szégyenlősek és kellemetlenül érzik magukat, ha szaunázás közben a másik pucér testét kell bámulni. Korábban írtunk róla, hogy a nyugati országokban már megszokottnak számít a natúr szaunakultúra, ami azt jelenti, hogy kötelező kint hagyni a fürdőruhát és csak szaunalepedővel körbetekerve vagy sok helyen csupán anyaszült meztelenül léphetünk be a szaunába. 

Szaunázni meztelenül vagy fürdőlepedőbe csavarva a legegészségesebb - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: Billion Photos

Köztudott, hogy fürdőruhában szaunázni nem a legegészségesebb, hiszen a ruha alatt a bőr beizzad, felázhat, ami irritatív ekcéma kialakulásához és különböző kórokozók felszaporodásához vezethet. A szaunázás lényege a méregtelenítés, ezért fontos, hogy minél nagyobb bőrfelszínről tudjon elpárologni az izzadtság. Mivel a szaunázás során edzük és tisztítjuk a bőrünket, a legjobb, ha meztelenül szaunázunk, hiszen így nem akadályozzuk a bőrön keresztüli párolgást – mondja a bőrgyógyász szakorvos. Olyan fürdőruhát, amiben előzőleg klóros medencében fürödtünk, semmiképp se viseljünk a szaunában, hiszen a fürdőruhából ilyenkor olyan toxikus kémiai anyagok párolognak, melyek a bőrünkre illetve belélegezve egész szervezetünkre is károsak. Ilyenkor nem csak a saját bőrünk, hanem a többi szaunázó vendég egészségét is veszélyeztetjük. 

A Dagály Fürdő szaunaprogramja

 A budapesti Dagály Termálfürdőben minden nap 2 alkalommal, 17 és 18 órakor is szerveznek szaunaszeánszt. Hétköznap általában különböző és változatos, hétvégén ugyanazokat a felöntéseket tartják a szaunamesterek. Egy szaunaszeánsz ára: 700 forint, egy program időtartama: 15 perc. Ezek a szaunaprogramok abszolút a szégyenlős és kezdő szaunázóknak ajánlottak, ugyanis itt mindenki fürdőruhában tartózkodhat a szaunában.

A Dagály fürdőben naponta 2 szaunaszeánszot is tartanakForrás: Gáll Franciska

A program idején maximum 10 fő fér el kényelmesen. Mi hétvégén próbáltuk ki a programot, azon a szeánszon a citrom-eukaliptusz, kókusz és mandarin illatok követték egymást a kályhán, közben Scooter és az AC/DC együttes slágerei szóltak. A szeánsz felénél rövid szünetet tartottunk, a szaunamester levegőt engedett be, mi pedig jéggel hűsítettük a testünket.

A szaunaszeánsz közben és a végén is jéggel hűsítettük magunkatForrás: Gáll Franciska

Visszatérve a szaunába egy intenzívebb legyezés vette kezdetét, így a program végére igazán forró lett a hangulat. A hétvégi szeánsz közben és a végén sajnos nem kaptunk sót, mézet vagy frissítőt, amit nagyon hiányoltunk, ezért egy hétköznap délután is el fogunk látogatni, ahol a program szerint állítólag gyümölcssalátával, epres jégkásával, gyógyteával és sörrel is kínálják a vendégeket. 

A Travelo összpontszáma a Dagály Fürdőnek 10/8.

Jövő héten a Budaörsi Városi Uszoda szaunaprogramjára látogatunk el, tarts velünk akkor is! 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek