Balesetveszély miatt zártak be egy siófoki fürdőt

Műszaki problémák és balesetveszély miatt bezárt a Siófok Galerius fürdő és Wellness Központ, aminek a felújítása előreláthatóan legalább egy évig is eltarthat. A 15 éve átadott fürdő májusban már csak részlegesen nyitott ki, amikor a járványhelyzet ezt lehetővé tette. Az önkormányzat szakértői felmérést készítettek, amely komoly tervezési és kivitelezési hibákat is feltárt. "Sokba fog ez kerülni a siófokiaknak" – jegyezte meg közösségi oldalán a város független polgármestere, Lengyel Róbert.

A fürdő impozáns megjelenése mára jócskán veszített a régi fényébőlForrás: galerius-furdo.hu

Várkonyi Csaba, az üzemeltető Balaton-parti Kft. ügyvezetője közölte, azért vált szükségessé a bezárás, mert a fürdő műszaki állapota nem teszi lehetővé, hogy vendéget fogadjon, üzemeltetése balesetveszélyes lenne. A fürdő teljes felújítására van szükség – tudatta. Beszámolt arról is, hogy a problémákat a tetőszerkezet beázása, illetve a kivitelezésre visszavezethető minőségi problémák okozzák, miközben a fürdő építési munkáinak szavatossági ideje lejárt.

Az előzetes becslések szerint a tetőszerkezet javítási munkái, továbbá a 10-15 évente időszerűvé váló karbantartási feladatok elvégzése 100-100 millió forintba kerül. A cél, hogy egy megújult és biztonságosan látogatható fürdő nyisson majd ki újra. A mindenre kiterjedő javítási, felújítási munkákban az épület szinte minden részlege és minden eszköze érintett, írja az MTI.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek