Hamarosan felszállhatunk a csisztafürdői kisvonatra

A Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút Facebook-oldalán adta hírül, hogy július 1-től újra két viszonylaton jár a balatonfenyvesi kisvasút, Somogyszentpál és Csisztafürdő irányába, vagyis a Balaton-partról közvetlenül vonattal el lehet jutni Csisztapuszta gyógyfürdőjébe is.

Kisvasút, BalatonfenyvesForrás: mavcsoport.hu

Az oldalon a menetrendet is közzétették, eszerint július 1-től november 30-ig Balatonfenyvesről 8.50-kor, 10.50-kor, emellett időkorlát nélkül 12.50-kor, 14.50-kor és 16.50-kor indul a járat. Csisztafürdőről Balatonfenyvesre 9.35-től kétóránként, minden óra 35-kor indul a vonat 19.35-ig, az első két járat itt is csak a szezonális menetrendben szerepel.

Mint korábbi cikkünkből kiderül, a csisztai nyomvonalon 2002 óta szünetel a közlekedés, ezért szinte teljesen új pályát kellett építeni. Felújították a hidakat és a vasúti átjárókat is, és tavaly tavasszal már elkezdték a régi pálya elbontását.

Mint a MÁV oldaláról kiderül, A Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút (a továbbiakban GV) az 1960-as években még több mint ezer km vágányhálózattal bíró gazdasági vasutak vállalat utolsó, még üzemelő képviselője. A kisvasút építését 1950 tavaszán kezdték, a Balaton egykoron legnagyobb öblét képező Nagyberek területén, Balatonfenyves és a mai Imremajor között. A lecsapolásokat követően a területen kialakítandó Balaton-Nagybereki Állami Gazdaság (ÁG) szállítási igényeinek kielégítésére közel 100 km hosszú vágányhálózatot terveztek. Az ÁG központját Balatonfenyvesen alakították ki, és főként cukorrépát, kendert kívánt termeszteni. A cukorrépa miatt tervbe vették a vonalnak a kaposvári cukorgyárig történő meghosszabbítását is.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek