Gondok akadtak a miskolctapolcai barlangfürdőben

    Hónapok óta nincs víz a Miskolctapolca Barlangfürdő medencéiben, aminek következtében megváltozott a barlangi terek mikroklímája és nagyobb méretű repedés keletkezett a fogadótér természetes sziklatömbjében. A nem kívánt folyamatok megállításán már dolgoznak a szakemberek, de a helyreállítási munkák akár 2-2,5 hónapot is igénybe vehetnek az Európában is egyedülálló természetes barlangfürdőben.

    A legtöbb fürdőben pattanásig feszülve várják a nyitás dátumát, itt viszont még hónapokig eltart a munkaForrás: Miskolctapolca Barlangfürdő és Aquaterápia/Facebook

    "Tavaly november közepe óta zárva tartunk, és mivel a medencéket ezt követően le kellett ürítenünk, kőzeteknek szükséges páratartalom sincs meg a barlangi terekben" – számolt be a helyzetről a Miskolci Fürdők Kft. vezetője, Koreny György.

    A szokásos évi ellenőrzések során fedezték fel a fogadócsarnok sziklafalában a komolyabb repedést és a jelentősebb elmozdulásokat, amiket azóta a felszerelt mozgásérzékelők figyelik.

    A szakemberek szerint a kialakult sziklamozgás megállítása nem jelent megoldhatatlan feladatot, a tízmilliós nagyságrendű helyreállítási munkálatok sem esztétikai, sem üzemeltetési szempontból nem jelentenek majd a későbbiekben problémát – írja a boon.hu.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!