Március közepétől részlegesen nyithatnak a Budapesti fürdők

A múlt héten számoltunk be arról a hírről, hogy 2021. február 17-től újra fogad vendégeket a hévízi Festetich Fürdőház terápiás részlege, ahol ismét igénybe vehetik a kezeléseket és a kedvezményes ajánlatokat. Most a magyarnarancs.hu azt írja, hogy a tervek szerint a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. fürdőiben március 16-tól újra megnyitják a járóbeteg szakellátáshoz kapcsolódó gyógyászati egységeket, ezért a cég több mint 200 dolgozóját oltatta be.

A fotó illusztrációForrás: Jürgen Rübig/Pixabay

Szűts Ildikó vezérigazgató elmondta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) szerint egészségügyi dolgozónak számítanak a gyógyfürdő alkalmazottai, így például a kasszás és a ruhatáros is, ezért elsőbbséget kaphattak az oltást illetően.

Annak kockázatát is igyekeznek csökkenteni, hogy a vendégek egymást fertőzzék meg. A fürdőbe időpontot kell foglalni, az egyes helyiségeket pedig folyamatosan fertőtlenítik, és várhatóan követik majd az osztrák példát, ahol már a beérkező vendégeket is tesztelik.

A fürdők a 2020. november 11-én bejelentett szigorítások miatt zártak be, most viszont közeledik az újranyitás ideje. Azért szünetelt a szakellátás is, mert az NNK szerint az üzemeltető feladata és felelőssége, hogy csak egészséges munkavállaló fogadja a vendégeket.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek