Egész évben üzemelő termálfürdővé fejlesztik a pásztói strandot

Új dimenzióba helyezi Kelet-Nógrád turizmusát az a beruházás, amiből Pásztó strandját termálfürdővé fejlesztik a kormány által erre a célra megítélt 1,5 milliárd forint támogatásból, és ami lehetővé teszi, hogy teljes rekonstrukciót valósítsanak meg a létesítményben.

A gyógyfürdő megépítésével még vonzóbb úti cél lesz ez a térségForrás: Pásztó Városi Strandfürdő hivatalos oldala/Facebook

A pásztói strandon egy új, egész évben üzemelő, komplex élményszolgáltatásokat nyújtó, a családokat is kiszolgálni képes központi épület és egy új kültéri, négy évszakos termálmedence épül a szükséges kiszolgáló infrastruktúrával együtt. Továbbá fúrnak egy új termálvíz-kutat is, a jobb kiszolgálás érdekében. A vízmelegítéshez hőszivattyúkat és napenergiát fognak használni. A fejlesztés a tervek szerint két éven belül elkészülhet – közölte Farkas Attila polgármester.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott: a beruházással új dimenzióba kerülhet Pásztó és térségének turizmusa, bár hozzátette, a Mátra-Bükk turisztikai térség kiemelten jól teljesít, ami a látogatottságot illeti. Hónapról-hónapra a Balaton mögött a második legkedveltebb belföldi úti cél, ahol a szálláshelyek 88 százalékát családi vállalkozások működtetik. Egy ilyen jelentőségű új attrakció csak tovább fogja erősíteni őket – írja a pannonhirnok.com.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek