Olasz mintára építenek mediterrán parkot Nagyváradon

Felújítják Nagyvárad strandját, méghozzá úgy, hogy a jelenlegi létesítmény helyszínén egy vadonatúj termálfürdő is épül, illetve egy hangulatos, mediterrán parkot is kialakítanak - áll az erdon.ro hírében.

Pálmafák alatt lubickolhatunk majd az új termálfürdőben - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: Bekir Vahit Telli

A strand teljes területe 46 ezer négyzetméter, a leendő beruházás során ezt a területet két részre osztják: a nyugati részen felújítják a jelenleg is üzemelő strandot, a keleti részén pedig felépül a hévizes fürdőpark.

Az új részleget főként a középkorúaknak és a családosoknak szánják: a medencéket különböző hőmérsékletű termálvízzel töltik fel, így a kevésbé meleg medencéktől lehet majd haladni az egészen meleg, akár 40 Celsiusfokot is megközelítő medencéig. Különlegességnek számít továbbá az a medence, amelynek beltéri részéből a szabadba is kiúszhatunk. 

A termálfürdő helyszínén egy pálmafákkal és más egzotikus növényekkel díszített mediterrán park létrehozását is tervezik.  

A területet úgy alakítják ki, hogy a meleg víznek köszönhetően mediterrán mikroklíma keletkezzen, ami lehetővé teszi, hogy a más éghajlatokon őshonos növények is megmaradjanak. A tervezett váradi fürdőparknak az olaszországi Ischia Poszeidón nevű létesítménye szolgált mintául.

A főépületben kapnak helyet a wellnessszolgáltatások, ugyanakkor konditerem és gyereksarok is lesz benne. 

A főépületből egy pontonhídon lehet majd kimenni a Körös-partra, ahol akár napozhatunk is, de biztonsági okokból a Körösbe nem lehet fürdőzni.

A szabadban lesz egy úszómedence, illetve szabadtéri kondihely, a terület közepén pedig étterem kap helyet. Az új termálfürdő megépítéséhez várhatóan a jövő év derekán kezdenek hozzá.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek