Ezzel a 7 rém egyszerű dologgal ünnepelje ma a wellness világnapját!

A Global Wellness Day közel egy évtizede emlékezteti az embereket arra, hogyan kellene gondoskodniuk fizikai és lelki egészségükről egyaránt. Ez az üzenet soha nem volt annyira aktuális és jelentős, mint most, kevéssel a világ hónapokig történő leállása után. Az idei világnap ünneplése sem a hagyományos módon történik, de a szervezők erre is kitaláltak valamit.

A Global Wellnes Day egy márkamentes, nonprofit kezdeményezés, ami életkortól és jövedelmi státusztól függetlenül mindenkihez szól. A célja, hogy felhívja a figyelmet az egészségesebb élet fontosságára. Minden nap lehet a wellness világnapja, és akár egyetlen nap, így akár ez a világnap is elérheti, hogy változtassunk a szokásainkon, az életmódunkon.

Az idei, kilencedik Global Wellness Day mottója is ehhez kapcsolódik: „Egy nap megváltoztathatja az egész életedet!" A mentális egészség, a stressz, az immunitás, az étrend, a beltéri testmozgás, a szeretet és az együttérzés kerül a fókuszba ez alkalommal. Csupa olyan téma, ami a világjárvány és a karantén után mindannyiunkat érdekelhet.

Honnan jött az ötlet?

Belgin Aksoy, a Global Wellness Day (GWD) török származású megalapítójának (Richmond International Creative Director) álma valósult meg azáltal, hogy 2012-ben ez a világnap létrejött. "A Global Wellness Day létrehozásának a gondolata akkor született meg bennem, amikor 2004-ben a radioaktív jódterápia miatt napokat töltöttem elkülönítve (izolálva) a kórházban."

Belgin AksoyForrás: Global Wellness Day

Így nyilatkozott Belgin Aksoy személyes indíttatásáról a világnappal kapcsolatban: "Rájöttem, mi az, ami igazán számít az életben. Megértettem, hogy az élet a szeretetről és az együttérzésről szól, és az egészségünk a legértékebb kincs, amit kaptunk. A szeretet, együttérzés és egészség a 'wellness'. Meg kellett osztanom ezt a felismerést a teljes világgal. És nézd, mit értünk el együtt a GWD családdal: milliónyi szívet érintettünk meg szerte a világon. Ha a Global Wellness Day az én kilenc napos izolációm során megszületett bennem a kórházban, képzeld csak el az összes csodát, ami a karantén alatt kitárulkozik az ajtókon világszerte. Habár a Global Wellness Day csak 24 órán át tart, az üzenetünk egy egész életre szól."

Tavaly 150 országban ünnepelték több mint 7000 helyszínen Ciprustól Kínáig. Idén Hong Kong, Új-Zéland, Zambia, Tajvan, Ukrajna és Nigéria is csatlakozott az ünneplők népes táborához. Belgin Aksoy törekvései nem maradtak siker és elismerés nélkül, 2016-ban a Global Wellness Institute "Leading Woman in Wellness" díjjal jutalmazta, ugyanebben az évben az American Spa a „Most Influential Spa Leader" címet is odaítélte a számára, tavaly pedig a La Fédération des Professionnels du Bien-ētre az első nem franciának szánt "Personality of the Year" díjat adományozta neki.

Több mint 100 Global Wellness Day nagykövet

Richvalszki ZseraldinaForrás: Zseraldina Richvalszki SPA Consulting / Facebook

Mára a Global Wellness Day valódi nemzetközi összefogássá nőtte ki magát, hazánkat Richvalszki Zseraldina (Richvalszki Spa Consulting) képviseli, akinek a neve itthon a SPA világával, a magas szintű wellness szolgáltatásokkal és SPA képzésekkel kapcsolódott össze. Nélküle magam sem hallottam volna erről a világnapról. Számomra ő a wellness magyar szinonímája is egyben.

Mi a wellness?

Elkerülhetetlen annak megmagyarázása, valójában mi is a wellness, mert bár sokat használjuk ezt a kifejezést, nem biztos, hogy ugyanazt értjük alatta – és nem véletlenül. Nagyon sok mindent magában foglal, nem lehet egyetlen szóval meghatározni. A wellness nemcsak a kényeztető és sokcsillagos hotelekben eltöltött hétvégékről szól, hanem olyan tudatos életvitelt jelent, amely a test fizikai, szellemi és lelki egyensúlyát harmonizálja.

Persze egy klasszikus wellness hétvége is belefér, mivel ez is teljes, testi-lelki-szellemi pihenést, feltöltődést szolgál, ami mindannyiunknak kijár ebben a rohanó világban. De az se keseredjen el, aki nem vagy csak ritkán tudja megengedni az ilyen jellegű elvonulásokat, mivel akár otthon, a panelban, a kertes házban, a vidéki nyaralóban vagy bárhol máshol is megélhetjük a wellness érzést. A kikapcsolódásnak számtalan formája, módja akad még, és mindenkinek más jön be.

A világnap 7 fő üzenete a wellnessről:

1. Sétálj 1 órát!
2. Igyál több vizet!
3. Kerüld a műanyag palackokat!
4. Fogyassz egészségmegőrző ételeket!
5. Tegyél jót valakivel!
6. Vacsorázz együtt a családdal!
7. Menj aludni este 10-kor!

Hogyan ünnepelhet?

Az idei év különleges alkalom, mivel a koronavírus világjárvány miatt a tömeges rendezvények elmaradnak. Ezért idén rendhagyó módon, 24 órán keresztül folyik majd az élő közvetítés, edukációs céllal, kereskedelemtől mentes módon és ingyenesen, mivel az alapító úgy gondolja, a wellness nem luxus, minden egyénnek joga van hozzá, hogy átélje.

Global Wellness Day-t ünneplők TörökországbanForrás: Global Wellness Day

Hat kontinensen átívelően élő online közvetítéseket követhetünk nyomon napfelkeltétől napnyugtáig – Új-Zélandon indul és Hawaii-on ér véget. Ez az egész napos, online ünneplés számos, neves és ismert szereplő bevonásával olyan edukációs és ingyenes előadásokat, bemutatókat tartalmaz majd, amelyek témája a táncon és a különféle mozgásformákon át az asztrológiát és a táplálkozást is érinti.

A közvetítéseket a Global Wellness Day YouTube-csatornáján, Facebook-oldalán, Twitter- és Instagram-fiókján is követni lehet majd. A közvetítésekre a regisztráció ingyenes, ami ezen a linken érhető el. A #globalwellnessday hashtag alatt pedig az interneten keresztül követheti, hogy milyen kezdeményezések születtek a világnap hatására. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek