A héten már csobbanhatunk az új, naszvadi termálfürdőben

A Komáromtól 26 kilométerre északra fekvő településen az 1960-as évek végén találtak termálvizet, de a benne rejlő lehetőségeket hosszú évtizedeken át nem sikerült kihasználni. A szlovákiai fürdő tervét azonban nem adták fel, és ahogy 2018-ban itt a Travelo oldalán is beszámoltunk róla, végre révbe értek a fürdőfejlesztések.

Forrás: Thermál Nesvady / Facebook.com

Az újabb termálkutak ismét jó minőségű termálvizet adtak, és a fürdő körüli területet is felparcellázták. A terv ugyanis az, hogy ne csak egy újabb termálfürdő, hanem egy üdülőterület jöjjön létre.

A beruházás lassan haladt, először tavaly nyárra, majd a múlt télre ígérték a nyitást. A fürdőt ünnepélyes keretek között ma, azaz július 26-án adják át, a vendégek pedig szombaton, július 27-én reggel 9:30-tól próbálhatják ki először a naszvadi termálfürdőt, aminek a hivatalos neve Thermál Nesvady lett – olvasható a termalonline.hu oldalán.

A szakemberek szerint az 1500 méterről feltörő 62 Celsius-fokos termálvíz jó a mozgásszervi és az idegrendszeri problémák, valamint a bőrbetegségek kezelésére, de a fürdési idő nem haladhatja meg a 20 percet egy huzamban.

Forrás: Thermál Nesvady / Facebook.com

A Thermál Nesvady honlapján már a jegyárakat is feltünették. Egy egész napos felnőtt belépő körülbelül 2200 forintba, a nyugdíjas és a tanuló napijegy 1730 forintba kerül. A parkolást a jegyár tartalmazza.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek