Két pucér férfi szaunázott, az egyik bűnöző, a másik rendőr

Az északi országokban élők egyik kedvenc időtöltése a szaunázás. Egyes nézetek szerint ez alaposan méregteleníti a szervezetet, de közben társasági eseményként is szolgál, szóval nem öl, hanem megerősít. Azonban egy szaunában bizarr helyzetek is elő tudnak állni.

Egy ilyenről számolt be a Local svéd kiadása is. A történet szerint két férfi annak rendje-módja szerint pucéran beült egy gőzszaunába. Az egyikük egy rendőr volt, aki amint hozzászokott a páratartalomhoz és a hőmérséklethez, körülnézve ismerős arcot látott meg maga mellett: egy körözött, a börtönbe vonulás elől megszökő drogdílert.

Izmozó macsót ismeretlen személy leönt egy dézsa vízzel, tehát illusztrációs kép.Forrás: Shutterstock/Just dance

Christoffer Bohman, Stockholm Rinkeby városrészének helyettes rendőrfőnöke elmondta, a bűnöző is felismerte a rendőrt. Az utóbbi viszont nem volt helyzeti előnyben a pőresége miatt: se egyenruha, se pisztoly, se tonfa nem védte, ráadásul a drogbűnözőt korábban hivatalos személy elleni erőszak miatt is elítélték.

Az őrizetbe vétel azonban sikerült, bár a körülményekről nem számolt be a rendőrség. Szóval nem tudjuk, volt-e meztelen birkózás. objektum

Mindenesetre a rinkeby-i rendőrség a Facebookon is megköszönte kollégája áldozatos munkáját: "A mi kedves munkatársunknak, aki hidegen tartotta a fejét, amikor az felforrósodni készült egy veszélyes helyzetben annak ellenére, hogy épp szabadnapja volt és egy fürdőben relaxált." Azt is hozzátették, üzenve a bűnözőknek:

Mindenhol ott vagyunk. Még ha nem is látsz minket, ott vagyunk.  

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek