Blogerekkel csobbanhat éjszaka a Dagályban

Ismert bloggerekkel társaloghat, beleshet a Dagály Fürdő kulisszái mögé és fürdőzhet, wellnessezhet, ismerkedhet a február 15-ei Spabook Fürdőtúrán. Az esemény már szinte teltházas, de még lehet jelentkezni.

A fővárosi Dagály Fürdő zárt körű eseményén a vendégek között lesz több népszerű magyar blogger is, akik különböző témákról írnak, kezdve az utazástól a motiváción át az önfejlesztésig, vagy éppen a közösségi projektekig. Az este folyamán velük is kötetlen formában beszélgethetnek.

Dagály Fürdő, kültéri termálmedenceForrás: Facebook / Mentsük meg a Dagály Fürdőt

A Spabook Fürdőtúra résztvevőit este fél nyolcra várják, miután a létesítmény gépházát mutatják be az érdeklődőknek. Nyolc órától pedig a fürdőzésé, wellnessé, beszélgetésé és a networkingé lesz a főszerep.

A vendégek a masszázs medencében kapcsolódhatnak ki, de pihenhetnek és társaloghatnak a finn- vagy infra szaunában, beleshetnek a gőzkabinba, a sószobába és a tepidáriumba is. A fürdőzőkedvűeket pedig a termálvizes nagy, kiülős medence várja egész este.

Mivel zárt körű rendezvényről van szó, a részvétel előzetes jelentkezéshez és néhány feltételhez kötött. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókat az esemény közösségi oldalán olvashatja el. Érdemes mielőbb jelentkezni, mert akkora az érdeklődés, hogy a friss jelentkezők már várólistára kerülnek. Őket e-mailben tájékoztatják, hogy felférnek-e még a résztvevők listájára, vagy csak a következő Spabook eseményre jutnak el.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek