Fél lábbal a paradicsomban: Mauritius legszebb strandjai

    Mauritius az Indiai-óceánon található, Réunion és a Rodrigues-szigetek közelében. A legtöbb utazót tiszta, meleg színű, türkizkék vize és végtelen, kókuszpálmákkal övezett strandjai vonzzák, illetve az a tudat, hogy Mauritius egy tökéletes trópusi álom úti cél. Itt azok is megtalálják a legmegfelelőbb partszakaszt, akik valamilyen privát területet keresnek és azok is, akik új barátságokat szeretnének kötni, és nagy vágyuk egy remek tengerparti buli.

    Bármelyik változatra is vágynak, ahhoz, hogy megtalálják a legmegfelelőbb partszakaszt, érdemes megfogadni pár olyan tanácsot, amit a helyiek és az örök visszatérők visszajelzései alapján gyűjtöttünk össze.

    Forrás: shutterstock.com

    A lagúnák a sziget minden részén csalogatnak

    Mivel Mauritius tengerpartja körülbelül 330 kilométer hosszú, ezért a sziget minden régiójában egy kicsit mások az éghajlati viszonyok. Egyes részeken egész évben szélcsend van, egy órányira pedig már esik az eső. De egy dologban mindegyik szakasz megegyezik, mégpedig a szigetet körülvevő korallzátonyokban, melyeknek köszönhetően hívogató lagúnák jöttek létre mindenfelé. Ezek a lagúnák pedig nemcsak gyönyörűek, de nyugodt vízviszonyokat is kínálnak – ideális választás lehet az úszáshoz, a merüléshez, és a lassan mélyülő víz miatt a gyerekes családoknak.

    Forrás: shutterstock.com

    A sziget partszakaszának másik jellemzője, hogy a parton sok a szálloda és az üdülőhely, de Mauritius összes strandja nyilvános. Csupán egyetlen láthatatlan határvonalra kell figyelni, ami minden partszakaszon a mély vizet jelző táblával indul – az ilyen területek a napozóágyakkal együtt sok esetben már az adott szállodákhoz tartoznak. De a nyilvános strandokon is lehet strandágyat- és széket bérelni.

    Mikor érkezzünk, hol foglaljunk hotelt?

    Az első és legfontosabb tanács: attól függően válasszák ki mauritiusi szálláshelyüket, hogy milyen évszakban érkeznek a szigetre. Erre jó példa a keleti part, ahol fantasztikus strandokat és üdülőhelyeket lehet találni, de például júniustól októberig kifejezetten szeles itt az idő, és még eső is előfordul. A hőmérséklet pedig 17 és 25 Celsius fok között mozog – ami nem igazi nyaralóidő.

    A resortok kínálatát is érdemes megfontolniForrás: pixabay.com

    Éppen ezért érdemes figyelemmel kísérni a sziget négy évszakát, függetlenül attól, hogy a klíma a legtöbb esetben kellemes, általában 20 Celsius fok fölötti. Mauritiuson a már említett júniustól októberig tartó időszak jelenti a telet, vagyis a keleti és a déli parton ilyenkor szélre és esőre kell számítani. Októbertől decemberig tart az ősz, ekkor szinte mindenhol napos és száraz az idő, a hőmérséklet 27-28 Celsius fok. A nyár decembertől márciusig tart, meleg és párás, a hegyvidéki területeken azonban néha csapadékos. Tavasszal nagyjából ugyanolyan az idő, mint ősszel, és áprilistól májusig tart.

    Szobájából a medencébe lépne, vagy mezítláb menne az étterembe?

    Akkor keressen ez alapján szállást! Több híres hotellánc is üzemeltet szállodákat Mauritiuson. Ha azonban egy olyan helyi cégre kíváncsi, amely nemzetközi színvonalon mérve is négy- és ötcsillagos minősítésű szállodákat üzemeltet, akkor próbálja ki a Beachcomber szállodaláncot! Resortjaik a sziget ikonikus pontjain helyezkednek el, amelyek közül jelenleg tíz működik, három másikat épp felújítanak vagy átalakítanak. Bár láncról beszélünk, minden szállodájuk különböző koncepcióval épült. Van közöttük csak párokat fogadó, elsősorban nászutasoknak tervezett hotel, ahol a szobánkból kilépve rögtön egy hosszan kanyargó medencében találhatjuk magunkat. Aztán van "mezítlábas" koncepcióval épült szálló, ahol az igazi nyaralás jegyében mindenhová lábbeli nélkül mehetünk, akár a top éttermekbe is. Több resortjuk pedig kifejezetten a golfélményekre specializálódott.

    A sziget egyik leghíresebb hegyénél, a Morne Brabant lábánál két, különböző vendégkört célzó szállodájuk található – ez a két egység együtt a sziget legnagyobb szálláshelyét adja. A két legtávolabbi végük között nagyjából háromnegyed órányit sétálhatunk, vagy felszállhatunk egy nyitott, elektromos kisbuszra, amiből több is folyamatosan rója az utakat a két resort között.

    A Beachcomber hotellánc egyszerre nagyon helyi és nagyon nemzetközi: helyi alapanyagokkal dolgoznak, részt vállalnak a hátrányos helyzetű helyi fiatalok idegenforgalmi szakképzésében, játszóházaikban rendszeresen vendégül látnak helyi gyerekeket a környező településekről is, miközben a szolgáltatásaikban minden a nemzetközi standardoknak megfelelően történik, így egy nagy világutazót sem érhet meglepetés náluk.

    Hol vannak a legjobb strandok?

    Az előbbi jellemzőket is figyelembe véve, nagyjából három nagyobb területet lehet elkülöníteni a legjobb strandok szempontjából. A keleti részt, a Belle Mare területén: itt találhatók a legismertebb és legjobb szolgáltatásokat nyújtó üdülőhelyek, valamint a legfelszereltebb fürdőhelyek is. A Belle Mare Beach nemcsak a mauritiusi partvidék legszebb, de leghosszabb strandja is. A Belle Mare falucskától kezdve egészen a következő településig, Trou dÈau Douce-ig nyúlik, déli irányba. A helyiek és az utazók is azért szeretik, mert a vize rendkívül nyugodt, és van egy mély lagúnája, ahol mindennapi elfoglaltság az úszás és a merülés. A fehér homokfövenyes parton sokan szoktak futni és hosszú sétákat tenni – főleg hétvégén, hétköznap kifejezetten üres a part.

    Szintén a keleti részhez tartozik a Blue Bay Beach, mely nem messze húzódik Mahebourg kikötővárosától. Ez egyike azoknak a strandoknak, ahol egyszerűen nem lehet rossz fotót csinálni. Olyan csodásak a színek, hogy szinte felfoghatatlanok.

    A sziget délnyugati csücskét a Le Morne félsziget foglalja el, melynek nyilvános strandját fehér korallhomok borítja, és kristálytiszta hullámok nyaldossák. A part mentén hatalmas fák vetnek árnyékot, és a háttérben ott magasodik az impozáns Le Morne-hegy. Annak ellenére, hogy a félszigeten sok a luxushotel és -apartman, a Le Morne strand könnyen megközelíthető a főút felül, és elsősorban szörfözés szerelmeseinek ajánlott. Arra azonban figyeljenek, hogy telente esős lehet errefelé az idő.
    A nyugati rész másik ajánlott strandja a Flic en Flac Beach, mely hollandul annyit tesz „szabad és lapos terület".

    A La Morne félsziget és tengerpartjaForrás: shutterstock.com

    A szakasz Albion és Tamarin települései között húzódik, így tökéletes lehet egy délutáni, körülbelül egyórás tengerparti sétához. A strandot nagyon szeretik a baráti társaságok és a családok, de csöndes helyet is lehet találni, ha a párjukkal szeretnének csendben pihenni. Viszont egy dologra figyelni kell a vízben: a területet szeretik a korallok és a tengeri sünök is, ha ezekbe véletlenül belelépnek, gyorsan véget vethetnek a kellemes üdülésnek. Ezért a strandon és a vízben is mindig viseljenek papucsot!

    Séta a Flic en Flac partszakaszonForrás: shutterstock.com

    Az északi régió legszebb strandjai – a helyiek és a visszajáró turisták szerint is – a Trou Aux Biches strand és a Pereybere Beach, ahol szinte mindig napsütéses az idő. Ezt a területet valahogy nem érinti az évszakok változása. A Trou Aux Biches nagyjából két kilométer hosszú, és az egészet púder finomságú homok borítja. A strandot egy szép korallzátony védi, ami a víz alatt majdnem egészen a partig elér, éppen ezért rendkívül jó merülési pont is. A strand könnyen elérhető, mivel a Port Louis-ból és a Grand Bay irányából erre közlekedő busznak pont itt van a megállója.

    A Pereybere Beach és yacht kikötőForrás: shutterstock.com

    A Pereybere Beach azoknak lesz kedvence, akik a napozás, a merülés és az úszás mellett egy kicsit a gasztronómiai élvezetekben is lubickolnának egyet. Bár a többi strand mentén is találni árusokat és kifőzdéket, Pereybere strandja maga a Kánaán, ha evésről van szó. A pálmafák alatt pihenő kis pavilonokban kebabot, szendvicseket és friss ananászt is lehet kapni. Pár méterre a parttól pedig bárok és éttermek sokasága vár az éhes strandolókra. Kóstolhatnak különleges kínai ételeket, hagyományos mauritiusi és persze nemzetközi finomságokat is.

    De bármelyik strandot és évszakot választják végül, egyet mindenhol és minden időben, ingyenesen megkapnak majd. Az pedig nem lesz más, mint az ezer színben játszó, álombeli naplemente, amint beleolvad a tengerbe a messzi horizonton.

    Repülőn Mauritiusra
    A KLM heti három járatot üzemeltet Mauritius-ra. Hétfői, csütörtöki és szombati napokon repülnek Dreamliner vagy Boeing 787-9 gépekkel. Budapestről napi három járat közlekedik Amszterdamba, ebből az első kettővel még aznapi csatlakozással folytathatjuk az utunkat Mauritiusra. Az Amszterdamból 17:30-kor induló járat másnap reggel 07:55-kor landol a szigetországban. (X)
    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!