Kertkapcsolatos medencével újítanák fel a Király fürdőt

Régóta tervezik Budapest egyik legrégebbi, még ma is üzemelő fürdőjének, a Király Gyógyfürdőnek a felújítását, és ha minden a tervek szerint egy pályázatnak köszönhetően jövőre el is kezdik a munkálatokat. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. tavaly írt ki ötletpályázatot építészeknek, a beérkezett munkákat a fürdővállalat vezetősége és a Magyar Építőművészek Szövetségének képviselői közösen értékelte, és a 24 pályázatból 11 projektet már be is mutattak. 

A zsűri ugyan nyertest is hirdetett, de hogy tényleg az első helyen végzett terv valósul majd meg, az például attól is függ, hogy milyen finanszírozási keretben zajlik majd a felújítás - erről két hete a 444.hu írt, cikkében bemutatva az első három legjobb tervet.

Török fürdő átrium fűtött pihenőkővel és kilátással a kupolákraForrás: 3h építésziroda Facebook

A pályázatot megnyerő 3h építésziroda terve szerint csak egy XX.századi épületrészt bontanának el, és egy új, kertkapcsolatos, 20 méteres medencét építenének meg. Mindeközben lefednék a barokk udvart, a török fürdő átriumát pedig fűtött pihenőkővel és kupolás panorámával szerelnék fel. A pályázat második és harmadik helyezettjének terveit a 444.hu oldalán nézhetik meg.

20 méteres úszómedence kertkapcsolattal és fényfürdővelForrás: 3h építésziroda Facebook
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek