Gyógyfürdős alkalmazást fejlesztett egy szállodacsoport

    Gyógyfürdős alkalmazást fejlesztett egy szállodacsoport

    Az AccorHotels 2017. november 19-én ünnepelte fennállásának 50. születésnapját. A jeles évfordulón a szállodacsoport új szolgáltatást jelentett be, amely szakít a hagyományos felfogással, miszerint a szállodáknak kizárólag a messziről érkezőket kell szolgálniuk.

    Fotó: AccorHotels Group / Facebook

    A cég a most elindított AccorLocal applikációval az AccorHotelshez tartozó szállodák közelében lakók számára is 24 órában elérhetővé teszi a helyi vállalkozások szolgáltatásait – a virágüzlettől kezdve a péken és ruhatisztítón át egészen a csomagküldésig. Másrészt pedig az applikációval a hotelek bizonyos szolgáltatásai (mint például a gyógyfürdő, masszázs, uszoda, jógaórák, co-working, elvihető reggeli) a szállóvendégek mellett a környéken élők számára is elérhetőek lettek.

    Az egymásra találást segítő AccorLocal applikáció jelenleg több mint 250 szállodában tölthető le Franciaországban, de a tervek szerint 2018-ban egész Európában, majd szerte a világon elérhetővé válik.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!