Ötmilliárdból újul meg Hajdúszoboszló

Ötmilliárdból újul meg Hajdúszoboszló

 

 

A régió turizmusát fejlesztő program keretében ötmilliárd forint jut Hajdúszoboszlónak. A pénz egyik feléből a fürdőt, másikból a környékét fejlesztik - írja a Termálfürdő.hu.

A harangház Hajdúszoboszló egy újabb épített öröksége a Szent István parkbanFotó: Hajduszoboszlo.hu

 

Erről beszélt többek között Sóvágó László, Hajdúszoboszló város polgármestere a Hajdú-bihari Naplónak adott interjújában. A város a következő időszakban saját forrásból is fejlesztésekbe kezd: új szabadtéri színpad épül, sport- és szabadidő központot alakítanak ki, extrém sportpályával és füves focipályával.

A központi forrásból Debrecen, Hajdúszoboszló, a Tisza tó, Hortobágy turisztikai régió fejlesztésére mintegy 35 milliárd jut, ebből Hajdúszoboszló 5 milliárd forinttal rendelkezhet. Az összeg feléből parkfelújításra költenek, sétánnyá alakítják a Gábor Áron utcát, új fesztivál teret építenek, és a Mátyás király sétányon is egy nagyobb beruházásra lehet számítani. A kapott összeg másik felét a fürdő területének fejlesztésére fordítják. A tervek szerint új élményövezetet alakítanak ki a csónakázó tó mellett, és bővítik az Aqua – Palace élményfürdőt is.

Az Év Fürdője 2017-ben is a HungarSpa HajdúszoboszlónFotó: Az Év fürdője

 

A Hungarospa Hajdúszoboszló egyébként nemrég nyerte meg a legnagyobb hazai fürdős közönségszavazást, ahol a verseny történetében másodszor választották Az Év Fürdőjének.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek