Romantikus légyott-tippek átlagos hétköznapokra

Ha szeretné, hogy minden nap Valentin legyen, íme néhány hívószó: csillagok, hóvirágmező, éjszakai fürdőzés, kincskeresés és levendula. És persze az együtt töltött idő, mert az a legfontosabb. Szerelmes programok Valentin-mentes hétköznapokra.

Ha Valentin-napkor nem tudtak találkozni, vagy nem hisznek az egészben, de a szerelemben még igen, akkor mutatunk pár remek programot. Ezek akkor is be fognak válni, ha csak néhány órát tudunk lopni a rutinná vált hétköznapokból.

Kevés az idő, de összebújnánk valahol

Csillaghullás másképp

Azt hinné, mostanság nem kedvez az időjárás a csillagbámulásnak? Téved. Magyarországon három planetárium is van, ahol a hét több napján lehet romantikázni. A pécsi Planetáriumban futó Kalandozás a csillagos égbolton című előadást egész évben műsoron tartják, nagyszerű program közös ábrándozáshoz. Kecskeméten egy héten két napon vannak előadások, Budapesten pedig a hét öt napján. Utóbbi Világvége című látványos műsora izgalmasabbnak hangzik, mint egy hollywoodi produkció, amelyben folyton megmenti valaki a világot – nem utolsósorban választ kaphatunk közben számos olyan valós kérdésre, mely a világvége-filmek kapcsán felmerül. Ha pedig ez az első randink, utána garantáltan lesz miről beszélgetnünk.

A Planetáriumban kényelmesen hátradőlve foghatjuk egymás kezét Galéria: Eredeti randiötletekFotó: Michael Malyszko / Museum of Science, Boston

A sötét leple alatt

Teszteljük érzéseinket vaksötétben! A Láthatatlan Kiállítás a Millenárison egyórás kalandozást ígér, ahol csak az érzékeink (illetve egy vak segítő) vezetnek a speciális illatok és hanghatások között. A legfeljebb nyolc fős csoportok negyedóránként indulnak. Ha nem akarunk feleslegesen várakozni, ajánlott előre helyet foglalni. A fenti programon csavar még egyet a péntekenként és szombatonként megrendezett láthatatlan vacsora.

Ha nem zavar a hideg, mert fűt a szerelem

Lakatoljunk!

Ha örök emléket szeretnénk állítani szerelmünknek, érdemes felkeresni a Magyarországon található 15 lakatfal egyikét. A randihoz lakatot pár perc alatt gravíroz nekünk bármelyik kulcsmásoló, a készterméket pedig szerelmünkkel együtt csatolhatjuk fel egy arra kijelölt helyre. Ez utóbbit javasoljuk, hogy mindenki vegye komolyan, nehogy egy nap ezek az emlékhelyek is úgy járjanak, mint Párizs vagy Velence lakatjai, mert akkor oda az örök szerelmünknek. A pécsi, illetve a budapesti Erzsébet téren található lakatfalak a legismertebbek, de az interneten biztosan megtaláljuk a hozzánk legközelebb esőt, amit egy könnyű kirándulás keretében felkereshetünk, mondjuk Tatán, Veszprémben vagy Kaposváron.

Lakatfal Pécsett - elfér még a miénk is Galéria: Eredeti randiötletekFotó: Pécsi lakatfal / Facebook

Hogy a hétköznap is ünnep legyen

Ha bírjuk a telet, és nagyon el szeretnénk kápráztatni egymást, itt az alkalom, hogy elmenjünk hőlégballonozni! Bármilyen hihetetlen, fent sem lesz hidegebb, mint itt lent, hiszen a ballon forró gázzal működik, és ennek melegét a kosárban is érezni lehet. Ráadásul télen nemcsak napkeltekor és napnyugtakor lehet repülni (a melegben kialakuló termikek miatt, melyek napközben nagyon dobálnák a ballont), hanem bármikor napközben. Alapból a Velencei-tó környékén reptetnek, de kérésre más helyszínre is elszállítják a ballont. A program a megérkezéstől számítva 4-5 órát vesz igénybe, úgyhogy azért mindenképp öltözzünk melegen. Vagy bújjunk erősen össze a kosárban!

Igazán extravagáns randi: elrabolni kedvesünket egy hőlégballonozásra Galéria: Eredeti randiötletekFotó: XY Xinhua / eyevine / Northfoto

Lakóhelytől függetlenül

Ha már a kirándulásnál tartunk, és nem tehetjük meg, hogy elutazzunk valahová, eljátszhatjuk a turistát saját lakóhelyünkön is. Vegyük elő otthon az igazi fényképezőgépet (okostelefon nem ér!), akasszuk a nyakunkba, mint a japánok, és nézzük más szemmel az épületeket, amik előtt már oly sokszor elhaladtunk. Esetleg az internetről kinézhetünk több olyan infót is az adott érdekességekről, amiket eddig nem tudtunk. Még viccesebbé teszi a randit, ha egy ismeretlen műemlék előtt megmozgatjuk a fantáziánkat, és együtt próbáljuk meg kitalálni annak történetét, aztán otthon ellenőrizzük, kinek a tippje áll a legközelebb a valósághoz. A turistáskodás végcélja pedig legyen a közös kedvenc kávézónk, elvégre biztosan átfagyunk és kifáradunk.

Az igazán kreatívak kincskereső játékot is összeállíthatnak kedvesüknek, amelyben kapcsolatuk múltjának fontos helyeit járják végig együtt, miközben egyikük a korábban elhelyezett titkos jeleket keresgéli.

Vizes élmények

Ha végül kültéri programot választottunk, és kellemesen átfagytunk, vegyük az irányt egy fürdőhely felé, ahol éjszakai csobbanást is kínálnak. Márpedig ebből nincs hiány, nézzünk bátran körül a közelünkben található fürdőkben. (Február utolsó napján ráadásul több fürdőben is féláron csobbanhatunk.) Gyopárosfürdőn például azt ígérik, minden péntek este átélhetjük a nyári éjszakák hangulatát, szombatonként pedig az élményfürdő és szaunapark tart nyitva éjfélig. A leányfalui termálfürdőben minden pénteken, Szentendrén a Vizes Nyolcas uszodában havonta kétszer, péntekenként, 21-24 óráig tematikus éjszakai wellness partikat rendeznek. Ráckevén az Aqualandban minden szombaton egészen hajnali 1-ig csobbanhatunk.

A ráckevei Aqualand éjjel Galéria: Eredeti randiötletekFotó: Engyel Gabor / Aqua-land Ráckeve

Ha egy egész napra elszökhetünk

Hóvirágmező

A lehető legromantikusabb kirándulást ebben az évszakban garantáltan az alcsúti arborétumban tehetjük, ahol azt jósolják, hogy idén február 20-án kezdődik majd a hóvirág virágzása. Az ország legnagyobb, egybefüggő hóvirágszőnyege várja kirándulóit a több mint 40 hektáros egykori főhercegi kertben. Az 1820-as években József Nádor által építtetett kastélynak már csak a homlokzata látható, de romjaiban annál érdekesebb. A fővárostól 40 kilométerre, Tata és Székesfehérvár között, a Váli-völgyben fekszik az Alcsúti Arborétum.

Ameddig a szem ellát: hóvirágmező az alcsúti arborétumban Galéria: Eredeti randiötletekFotó: Alcsúti arborétum / Facebook

Túrázás jutalomért

A geocaching szerelmesei hisznek abban, hogy mindannyiunkban ott él még a kincskeresésért lelkesedő gyermek. Ha még sosem próbáltuk ezt a játékot, és esetleg nagy barátai vagyunk a kütyüknek is, itt az alkalom egy páros kirándulás keretében. Nincs más dolgunk, mint a geocaching honlapjáról letölteni egy, a kiszemelt kirándulóhely közelében található GPS-koordinátát, és navigáció segítségével megtalálni az adott pontban található kincsesládát. Ne felejtsünk magunkkal vinni valamilyen apróságot, üzenetet a következő megtalálónak, mert amit megtaláltunk, azt hazavihetjük, viszont akkor valami mást tennünk kell a dobozba helyette. A szabályokat indulás előtt érdemes alaposan átböngészni a honlapon.

Balaton és levendula

Megér egy egész napos romantikus kirándulást Tihany is. Már a falu is andalgásra csábít, de ha túrázni is szeretnénk, a Csúcs-hegy, a Belső-tó, a Visszhang-domb, a sziklába vájt Barátlakások vagy a Gejzírkúpok várnak. Júniusban virágzik a híres levendulamező, de ha addig járnánk a környéken, nézzük meg a Levendula házat, ahol interaktív kiállítás, teázó, ajándékbolt és élménykert várja a látogatókat.

A Levendula ház látogatóközpont Tihanyban, nyár elején Galéria: Eredeti randiötletekFotó: Levendula ház / Facebook

+1 tipp: ha a Taj Mahal most nem fér bele

Ha együtt szeretnénk látni az el nem múló szerelem igazán eredeti jelképét, utazzunk el Székesfehérvárra, és nézzük meg a Bory-várat. A várat Bory Jenő szobrász- és építészmérnök saját tervei és fantáziája alapján az I. világháború végétől kezdve negyven nyáron át, haláláig építette, és hitvesének ajánlotta. Érdekessége, hogy nem rajzokból, tervekből, hanem fejből dolgozott. Idén a téli szünetet követően március 6-án nyitnak újra. Addig is, kattintson a képekre, nézze meg galériánkat, és tervezgessen!

A Bory-vár százoszlopos udvara Galéria: Eredeti randiötletekFotó: Bory-vár / bory-var.hu

 

Őszi wellness pihenés
A Napfényfürdő Aquapolis Szeged élményfürdőjében a kalandra hívó óriáscsúszdák mellett fantasztikus őszi feltöltődést nyújt Csendes wellness részlegünk, amely közvetlen összeköttetésben van a négycsillagos Hunguest Hotel Forrás superior szállodával. Kínálatunk: frissítő masszázsok, változatos szauna szeánszok, wellness fürdők, egyedi private-spa csomagok, melyek akár párban is igénybe vehetőek!
További információ itt!
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek