Cserkeszőlő is felkerült a gyógyhelytérképre

2015-ben közel kétszáz hazai fürdő közül nyerte el a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ az év feltörekvő fürdője díjat, mostantól pedig már stabil helye van hazánk gyógyhelytérképén is.

Fotó: Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ / Facebook

 Gyopárosfürdő, Igal és Kehidakustány az elmúlt néhány hónapban kerültek fel a hazai gyógyhelyek listájára, most pedig itt a hír, hogy januártól már Cserkeszőlő is viselheti ezt a címet.

A Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ és környéke gyógyhellyé minősítéséről szóló hírt a fürdő Facebook-oldalán posztolták január 5-én. Ez pedig már várható volt azt követően, hogy 2015-ben Az Év Fürdője verseny közönségszavazásán a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központot választották Az Év Feltörekvő Fürdőjének. Tavaly pedig több mint 422 000 vendég kereste fel a fürdőt elsősorban a reumatikus eredetű mozgásszervi fájdalmakat enyhítő alkáli-kloridos és hidrogén-karbonátos hévize miatt.

Mi az a gyógyhely?
Egy gyógyhely nem mindig rendelkezik gyógyfürdővel, bár zömmel erre a természetes gyógytényezőre épül a minősítés, melyet az ÁNTSZ végez el. A klimatikus viszonyok alapján is meg lehet kapni, így lett gyógyhely Lillafüred vagy Kékestető. A követelmények elérése nem egyszerű: a természet adta gyógytényező kihasználásának intézményi feltétele egy gyógyfürdő, gyógyszálló vagy egy szanatórium. Ezen kívül meg kell óvni a levegő tisztaságát, minimálisra kell csökkenteni a zajártalmat, gondoskodni kell a természet védelméről. Alapvető elvárás, hogy a településeknek tudniuk kell felső kategóriás minőséget biztosítani nemcsak gyógyszolgáltatásaik terén, de a zavartalan pihenéshez is. (Forrás: Termálfürdő.hu)

 Így aztán mostantól a Jász-Nagykun-Szolnok megyei községgel együtt összesen 31 gyógyhelyet számlálhatunk össze Magyarországon, mivel Sárváron két különálló minősített terület is található: a gyógyfürdő mellett az arborétum is megszerezte a minősítést.

Fotó: Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ / Facebook
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek