1 km hosszú a világ 2. legnagyobb medencéje

A mesterséges lagúna a chilei San Alfonso területének nyolc hektárán fekszik, 250 000 köbméter mennyiségű vizet tárol, és több mint egy kilométert lehet benne tempózni. És csak azért a 2. legnagyobb, mert a lagúnát kialakító cég tavaly Sharm-el-Sheikh-ben is megugrotta ezt a nagyságot.

 

Az egyébként fizetős strandként is üzemelő partszakasz még 2006-ban nyílt meg a látogatók előtt, azóta számos utazási oldal írt már tekintélyes méreteiről, legutóbb a CNN válogatta be a tíz legkülönlegesebb úti célja közé, amit a nyári olimpia után mindenképp látnia kell a Rióba utazó turistáknak.

 

Galéria: San Alfonso del MarFotó: sanalfonso.cl

A mostanra már két óriásmedencével is büszkélkedő cég (tavaly decemberben a Crystal Lagoons új projektje Sharm-el-Sheikh-ben döntötte meg saját korábbi rekordját az új, 30 hektáros területű vizes birodalmával) technológiai fejlesztője, Fernando Fischmann idén augusztusban még az Üzleti Oszkárt is elnyerte. Sőt, egyszerre két kategóriában is díjazták: egyrészt a 2016-os év legjobb innovátoraként, másrészt pedig a világ első, energia szükséglete nélkül is használható sóelvonó technikájának feltalálójaként. A Crystal Lagoons technológia lényege, hogy nemcsak összegyűjti, de kifogástalan állapotban képes megőrizni az óceán vízét.

 

Galéria: San Alfonso del MarFotó: sanalfonso.cl

Persze a fenntartható technológián túl is van miért csodálni ezt az óriás vizes blokkot. Elképesztő látvány tárulhat például a San Alfonso del Mar partján található szállodák erkélyeiről a vendégek elé. És hasonlóan elképesztő érzés lehet a tizenegy focipálya-méretű medencében szörfözni, vízibiciklizni vagy kajakozni, és hát nem utolsó sorban úszkálni a langyos vízben, a tényleg csak néhány méterre nyújtózkodó végtelennek tűnő óceántól.

A hatalmas, áttetszően kék víz partját pálmafák és fehér homokos partszakasz szegélyezik, de számos fedett pihenő terasz, jacuzzi és masszázsmedence is található közelében.

 

Újabb cikkünk ebben a témában:

 

Találja ki, mekkora a világ legnagyobb tengerparti strandmedencéje 
Míkonosz szigeten egy beach club nagy dobással toldotta meg a szolgáltatásait.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek