Az év legjobb fürdőjét Hajdúszoboszlón kell keresni!

Szeptember 30-án lezárult az idén első alkalommal megrendezett Az Év Fürdője szavazás, amely a hazai termál és gyógyvízkincsre, illetve az erre épült fürdőkre szerette volna a figyelmet irányítani. Az Év Fürdője közönségszavazáson 170 ezer szavazat érkezett közel 200 hazai fürdőre, mutatjuk a legjobbakat.

 

Az Év Fürdője: a Hungarospa Hajdúszoboszló

A Hungarospa Hajdúszoboszló Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, melyben gyógyfürdő, strand, aquapark, uszoda és fedett élményfürdő is üzemel. A strand harminchektáros, gyönyörűen parkosított területen található, tizenhárom különböző élmény-, úszó-, hullám-, pezsgő- és gyermekmedencével.

Különlegessége a pálmafákkal és homokos parttal övezett mediterrán tengerpart, mely 6200 négyzetméteres vízfelületével Közép-Európa legnagyobb épített medencéjének számít. Az aquaparkban tizenöt pálya szédíti a csúszdázás kedvelőit, és tavaly létrehozták az úgynevezett extrém zónát is, ahol további hat izgalmas kalandcsúszda és egy vízeséses mászófal várja az adrenalinfüggőket.

Az Év Feltörekvő Fürdője: a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ

Cserkeszőlőn 2010-ben újult meg a gyógy- és strandfürdő, azóta tizenöt medence és nyolc csúszda várja a kikapcsolódni vágyókat. Ekkor hozták létre az úgynevezett téli fürdőt is, így már nem csak nyáron lehet élvezni a helyi termálvíz gyógyító hatását.

A fürdő különlegessége, hogy ki lehet próbálni a hazánkban még kevés helyen fellelhető krioszaunát is, ami a hagyományos szauna ellentettje, a szervezetet egy-három percre mínusz 120 és 170 Celsius fok közötti hőmérsékletnek teszi ki – így biztosan könnyen le lehet hűlni, még 40 fokban is.

A Helyiek Kedvenc Fürdője a tiszakécskei Kerekdombi Termálfürdő

Az ország legnaposabb részén fekvő Kerekdombi Termálfürdő Magyarország legnagyobb szabadtéri Kneipp-ligetével büszkélkedhet, ami nem kevesebb 1500 négyzetméteren terül el. A fél évszázada működő, 2014-ben teljes körűen felújított fürdő másik különlegessége az akár ötven fő befogadására is alkalmas rönkszauna.

Első 15 helyezett

Hungarospa Hajdúszoboszló
Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő
Gyulai Várfürdő
Zalakarosi Fürdő
Napfényfürdő Aquapolis
Miskolctapolca Barlangfürdő
Orosháza - Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő
Saliris Resort Gyógy és Wellness Fürdő
Harkányi Gyógy- és Strandfürdő
Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház
Zsóry Gyógy- és Strandfürdő
Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum
Egri Termálfürdő
Aquaworld Resort Budapest
Aquarius Élményfürdő

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek