A strandolás veszélyeire figyelmeztet a rendőrség

A strandolással, a nyílt vizekkel és a bányatavakkal kapcsolatos veszélyekre hívta fel a figyelmet, valamint vagyonvédelmi, bűnmegelőzési tanácsokat adott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság budakalászi sajtótájékoztatóján csütörtökön - írja az MTI.

Fotó: similacko / Indafotó


Okoseszközök nélkül is lehet táborozni

Beluzsárné Belicza Andrea, a főkapitányság szóvivője az Omszki-tó mellett tartott eseményen kiemelte, hogy fontos a szülők és a gyerekek figyelmét is felhívni a szünidő veszélyeire. Kifejtette: pénteken véget ér a tanév, megkezdődnek a nyári táborok, fontos, hogy a gyerekek csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyire szükségük van a táborozás alatt, és nem biztos, hogy különböző technikai eszközökkel, okostelefonokkal, táblagépekkel kell elengedni őket.

Ne posztoljuk ki, hogy nyaralni mentünk

Fontosnak nevezte, hogy a hosszabb nyaralásra indulók gondoskodjanak ingatlanjuk biztonságáról. Egyrészt ne jelezzék a közösségi oldalakon, hogy elutaznak, mert ez figyelemfelhívás lehet a bűnelkövetőknek, másrészt kérjenek meg egy rokont, barátot, hogy rendszeresen nézzen rá a lakásra, házra, és ürítse ki a postaládát, hogy ne legyen feltűnő a távollétük.

Enni, inni, pihenni az úton

Hangsúlyozta azt is, hogy a nagy melegben fáradékonyabbak lehetnek az emberek, tompulnak a reflexek, ezért egy hosszabb út előtt fontos a megfelelő táplálkozás és folyadékbevitel, ha pedig valaki fáradtnak érzi magát, inkább álljon meg és pihenjen, mert a fáradtság önmagában is sok balesetet okozhat.

40 bányatóból 9-ben fürödhetünk

Szoboszlainé Schiller Zsuzsanna, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője elmondta: a rendőrségnek évről évre kiemelt feladata, hogy felhívja a kikapcsolódni vágyók figyelmét a bányatavak veszélyeire, a szabad vizek biztonságos használatára és a fürdőzés szabályainak betartására. Hozzátette, Pest megyében a rendőrök folyamatosan ellenőrzik a bányatavak környékét, a városőrséggel együttműködve. Kitért arra is, a strandra autóval érkezők mindig győződjenek meg arról, hogy bezárták-e a járművet, semmit ne hagyjanak az utastérben, és csak a legfontosabb értékeket vigyék magukkal: mobiltelefont, laptopot például semmiképp sem.

Fotó: lamerie / Indafotó


Közölte: Pest megye csaknem negyven bányatava közül kilenc helyen lehet engedéllyel fürdőzni, a megye Duna-szakaszán pedig négy kijelölt fürdőhely van. Hozzátette, több bányatavon ki lehet próbálni a motoros vízi sportokat is, de csak érvényes műszaki vizsgával és vezetői engedéllyel. Az osztályvezető felhívta a figyelmet arra, hogy strandoláskor a hatévesnél fiatalabb és a tizenkét évesnél idősebb, de úszni nem tudó gyereket mindig felnőttnek kell a vízbe kísérnie. Kiemelte azt is, hogy a bányatavak nagyon hirtelen mélyülnek és hűlnek le, és az meder alján akár munkagép maradványa, akár egyéb fém vagy kő lehet, ezek bárkire veszélyt jelenthetnek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek