Egy szál bikinivel Londonban

Teszteltük a Spice Girls-klipből ismerős St Pancras Hotel földalatti luxus spáját. A keleti fürdő találkozása a Bond-filmek főgonoszával, reptérre indulás előtti üres órákat elütni ideális. Ha vidékre vágynánk, van tengerparti, középkori kastélyos és szuperluxus golfhotel spa-tippünk is.

London egyik legszuperebb day spája nem akármilyen helyen rejtőzik: a St Pancras pályaudvar alatt, a St Pancras Renaissance Hotel gyomrában található. A szállodavendégeknek ingyenesen, másoknak belépővel látogatható luxus spa szaunával, jacuzzival, gőzkabinnal és meleg vizes medencével várja relaxációra vágyó vendégeit.

Galéria: Egy szál bikinivel LondonbanFotó: St Pancras Renaissance Hotel

 Az ötcsillagos viktoriánus luxushotel 1873-ban épült és csillagászati összegű renováció után 2011-ben nyitott újra, több mint 240 szobával várja vendégeit. A hotel architektúrája kitörölhetetlenül bevésődött az ezredforduló zenetévét néző tömegeinek memóriájába, itt forgatták ugyanis a Spice Girls Wannabe című videoklipjét. A spa mondjuk pont nem szerepel benne, pedig igazán fotogén környezet.

Félhomály fogad a keleti hangulatú medencetérben, a vízen átszűrődő kék hangulatvilágítás, a relaxációs zene és a falat borító mintás csempék alapján azt tippelnénk, egy Bond-film főgonoszának fészkébe érkeztünk. Egy kisasztalon aznapi újságok, mellette vízautomata, a medence körül nyugágyakon fekve várják sorukat a masszőrnél a vendégek.

A viszonylag drága (50 fontos) belépőért cserébe kapunk törölközőt, papucsot és vastag fürdőköpenyt is, az öltözőben pedig kézkrém, testápoló, eldobható fésű és piperecsomag is van, így elég, ha fürdőruha van nálunk. A szauna az öltözőből nyílik, az eukaliptuszos gőzkabin viszont koedukált, a medencetérből léphetünk be ide. A jacuzzit a medence egyik végébe építették, de van két masszírozó fúvókákkal ellátott csempepad a medence közepén is, a lépcső két oldalán, így akár hat ember is pezseghet egyidőben. Maga a medence nem túl nagy, de néhány hossznyit tudunk benne tempózni - amúgy inkább a szauna vagy gőz utáni, esetleg masszázs előtti lazulásra szolgál, és csak 120 centi mély.

Ottjártunkkor, hétköznap délelőtt nem volt csúcsforgalom, csak egy-két vendéggel osztoztunk a létesítményen. Ez a spa különösen olyankor zseniális, ha egy Eurostar vonat indulására várunk, de akár a londoni utunk utolsó napján is jól jöhet, ha a szállodából már ki kellett csekkolni, a reptérre viszont még túl korán lenne elindulni. Vasárnaptól péntekig 10 és 16 óra között négy órás időtartamra válthatunk jegyet, a fennmaradó idő a szállóvendégeké. A belépő ellenében a Technogym gépekkel felszerelt fitnesztermet is használhatjuk.

Galéria: Egy szál bikinivel LondonbanFotó: St Pancras Renaissance Hotel

 Ha marad rá időnk, érdemes a hotel éttermét is kipróbálnunk, melyet Marcus Wareing sztárséf vezet. Az étterem a hotelt tervező építészről kapta a The Gilbert Scott nevet, és modern brit konyhát kínál. Hét közben déltől háromig illetve a fő vacsoraidő előtt és után 17:30-18:30 és 22-23 óráig) különösen jó ajánlatokat találunk az étlapon: két fogást 23, hármat pedig 27 fontért választhatunk. Szuvenírnek az étterem saját szakácskönyvét is megvásárolhatjuk, méghozzá Wareing által dedikált verzióban, potom 27 fontért.

A brit spa-élményt nem csak Londonban élhetjük át: relaxálhatunk vidéki kastélyban, luxus golfüdülőben és tengerparti villában is, kinek melyik tetszik jobban. Tippjeink az alábbi listában:

1. Tengerparti panoráma

A brit középosztály szinte kötelezően Cornwallban nyaral, ha tengerpartra vágyik. A St Ives városkában található négycsillagos St Ives Harbour Hotel a fővárosnál jóval kedvezőbb árakon kínál luxust. A kétfogásos ebédet vagy teadélutánt is tartalmazó egész napos spa belépő itt például egy 25 perces kezelést is tartalmaz, 59 fontért. A spa egyik fala végig üvegből készült, így úszás közben is csodálhatjuk a kilátást, a szirtfokon álló hotelből ugyanis fantasztikus panoráma nyílik a sziklás tengerpartra. A kétágyas szobaárak 90 fontnál kezdődnek, és a legtöbb szoba ablaka a tengerre néz.

Galéria: Egy szál bikinivel LondonbanFotó: St Ives Harbour Hotel

 2. Középkori hangulat

A walesi négy csillagos Ruthin Castle hotel spája egy igazi középkori kastély száraz árkában kapott helyet. Az 1282-ben épült vár romjai fölé 1826-ban emelt kastélyt a Myddleton család, az épületet a hatvanas években alakították hotellé. A standard szobák és a lakosztályok mellett van egy hercegi lakosztály is, mely az egyik toronyban egy teljes szintet elfoglal. A spa csomagok fejenként 95 fontnál kezdődnek: ebben már a szállás, a reggeli, a két fogásos ebéd és egy 25 perces kezelés is benne foglaltatik. A rusztikus hangulathoz az is hozzájárul, hogy a jacuzzit egy gigantikus fadézsából alakították ki, a fürdőrituálénál pedig egy klasszikus, lábakon álló sárgaréz kádat használnak. A beltéri, fából készült, hagyományos szauna mellett pedig üzemel egy kültéri szaunasátor is.

Galéria: Egy szál bikinivel LondonbanFotó: Ruthin Castle

 3. Szuperluxus golfereknek

A Skócia egyik békés völgyében, 850 hektáros területen fekvő Gleneagles hotel három gigantikus golfpályájával csábítja a felsővezetőket, valamint a masszázsra és más kezelésekre vágyó feleségeiket. Tíz évvel ezelőtt itt tartották a G8-ak találkozóját, melynek kapcsán a hotelt "Skócia legjobban őrzött golfpályájaként" emlegették, a találkozó különleges biztonsági intézkedései kapcsán. Az idén 90 éves Gleneagles azonban nemcsak politikusoknak, de a királyi család tagjainak és számtalan hírességnek is szállást adott az évek során: lakott már itt Steven Spielberg, Harrison Ford és Sean Connery is. Az ötcsillagos, 232 szobás szuperluxus hotel árai éjszakánként 245 fontnál kezdődnek, 60 négyzetméteresnél is nagyobb lakosztályai pedig 650 fonttól foglalhatók. Ha csak a spát akarjuk használni, az egynapos belépő fejenként 130 fontba kerül, mely az ebédet és egy közel másfél órás kezelést is tartalmaz. A szokásos uszoda-szauna-gőz trió mellett jéggel is ledörzsölhetjük magunkat vagy beállhatunk a hideg párazuhany alá. Amennyiben vasárnap érkezünk, a hotel 300 font körüli összegért kínál olyan csomagot, melyben a kétágyas szoba, valamint fejenként egy spa kezelés vagy egy golfozás is szerepel. Eljegyzéshez ideális terep.

Galéria: Egy szál bikinivel LondonbanFotó: Ruthin Castle
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek