Játszótér, kalandpark, mobil színpad: Így újult meg világörökségi helyszínünk

Lezárult a Hortobágy fejlesztésének eddigi legnagyobb mérföldköveként jegyzett felújítás, amely 2019-ben indult, és egy 3 milliárd forintos pályázat keretében valósult meg. 

Jakab Ádám polgármester köszöntőjében úgy összegzett: a fejlesztéssel a Hortobágy teljes turisztikai attrakciója megújult, mindezzel pedig a világ számára is bemutatkozhat – írja a haon.hu.

Forrás: Shutterstock

Megújult a Pusztai állatpark, az állattartó épületek, a kétgémű kút. A Mátai Ménes négyévszakos bemutatóterében a felújításoknak köszönhetően ezentúl egész évben sportrendezvényeket, lovasbemutatók tartanak. A projekt által szert tettek 10 új szekérre, fejlesztették az infrastruktúrát és az elektromos hálózatot, mobil lelátókat alakítottak ki és korszerűsítették a belterületi utakat. Megújult a Látogatóközpont, a Pásztormúzeum, emellett a Csárdakert tájépítészeti munkálataival is sikeresen végeztek.

A Pásztormúzeum egyebek mellett vetítőteremmel és interaktív elemekkel gazdagodott, és a Látogatóközpont kiállítási tartalma is megújult. A fejlesztésnek köszönhetően két elektromos kisbusz gondoskodik a látogatók környezetkímélő kiszolgálásáról. A Látogatóközpont mellett játszóteret alakítottak ki, megújult a vásártér és vásártéri utcák, valamint a Kilenclyukú híd környezete is visszanyerte régi pompáját, sőt, kalandpark is épült. 

Forrás: Shutterstock

A település önkormányzata árusítópavilonokkal, mobil színpaddal és áramfejlesztővel, valamint rendezvénysátorral gyarapodott. A 3 milliárdos keretből turisztikai alkalmazottakat is képeztek, turisztikai honlapfejlesztésre, egységes jegyértékesítési rendszerre és vendégtájékoztató rendszerre költöttek.

A most lezáruló projekttel 50 ezres látogatószám-növekedéssel számolnak a világörökségi helyszínen.

 

Előző
  • 1
  • 2
Következő
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek