Szarvasbőgés túrák és éjszakai szakvezetések - Az ősz legérdekesebb programjai

Ha lehetőségetek adódik, ősszel ne hagyjátok ki a szarvasbőgéstúrákat és a vadasparkok éjszakai szakvezetéseit, mert varázslatos élményekben lehet részetek. Most két helyszínt és jó pár programot ajánlunk a figyelmetekbe, melyekre szerkesztőségileg is kilátogatunk majd, mert olyan izgalmasnak ígérkeznek. Tartsatok velünk, készítsétek a naptárt!

Idén is szervez szarvabőgés túrákat a Pilisi Parkerdő, melynek során szakemberek vezetésével, biztonságos körülmények között találkozhatunk ezzel „természeti csodával". Sok túrázó kerekedik fel ebben az időszakban, hogy megfigyelhesse és hallgathassa a szarvasok bőgését, de a túlzott emberi érdeklődés bizony zavaró lehet az állatok számára.

Forrás: Giedriius/Shutterstock

Hiszen ezt a lenyűgöző "koncertet" a bikák nem nekünk szánják, hanem a szaporulat fenntartása érdekében, így mi tényleg csak csöndes szemlélődők lehetünk. Ha ti is így gondoljátok, de már régőta vágytok egy ilyen élményre, akkor ajánlott vezetett túrákon résztvenni. A Pilisi Parkerdő is arra kéri a túrázókat, hogy inkább válasszák a vezetett túrákat, már csak azért is, mert azon túl, hogy az állatokat így nem zavarják, a felajzott, harcra kész bikák sem jelentenek majd veszélyt.

A Pilisi Parkerdő Budapesti és Szentendrei Erdészetei természetesen idén ősszel tartanak túrákat. Ezeket a szakemberek által vezetett szarvasbőgés túrákat ajánljuk most a figyelmetekbe. A naplementébe hajló erdőben egy igazán izgalmas és hangulatos koncertre invitálnak bennünket a szervezők. A kora esti fényekben fürdő erdőben fültanúi lehetünk a szarvasbőgésnek és a szarvasbika viadalok jellegzetes agancscsattogásának, sőt szerencsés esetben pedig szemtanúkká is válhatunk.

Pilisi, Parkerdő, szarvasbőgésForrás: Pilisi Parkerdő - Parkerdő az emberért / Facebook.com

A túrák hossza 2-3 km, amely során a szakvezetőktől érdekes, mini előadásokat hallhatunk, többek között a vadgazdálkodás történetéről, a hazai vadfajokról, köztük különösen a gímszarvas életének rejtelmeiről.

Arra azonban számítani kell, hogy nem garantált, hogy szarvasbőgést hallhatunk, hiszen a vadvilág kiszámíthatatlan és ösztönös.

Találkozóhely a budakeszi túrák esetén a Budakeszi Vadaspark parkolója (a kőbagolynál). A túrák 17 órakor indulnak, a gyülekezés 16:45-kor van. A szentendrei túrák találkozóhelye a Pilisszentlászlón található Kisrigó étterem előtti parkoló, indulás 18 órakor.

A túrákra ajánlott zárt, bokát tartó cipőben, az időjárásnak megfelelő ruházatban (lehetőség szerint sötét színben) érkezni. Fényképezőgépet csak vaku nélkül lehet használni. Távcső használata javasolt és a túra végén a fejlámpa is hasznos lehet. Bár a terület kutyabarát, erre a rendezvényre inkább hagyjuk otthon a négylábú kedvenceket - kéri a Parkerdő vezetősége. A fogalható időpontokat megtaláljátok az erdeifutás.hu oldalán.

Varázslatos állatok az éjszakai vezetéseken

Nekem már meg is van a jegyem a Budakeszi Vadaspark októberi éjszakai szakvezetésére, vagyis számíthattok majd egy részletes élménybeszámolóra az esemény után. De aki nem szeretne addig várni, és saját szemével látná a vadaspark záróra utáni életének részleteit, az foglalhat helyet a Nagyvadak Éjszakája vezetésre, szeptember 22-re és október 6-ra, vagy a Varázslatos Állatok túrára október 13-ra.

Forrás: Budakeszi Vadaspark / Facebook.com

A Nagyvadak Éjszakája egy hagyományos szakvezetés, ahol az éjszaka madarairól, a baglyokról (macskabaglyok, hóbaglyok, fülesbaglyok, kuvik) a sünökről, őzekről, muflonokról, vaddisznóról, dámszarvasról, medvékről, farkasokról és gímszarvasokról tudhatunk meg többet. 

A Varázslatos Állatok egy idén debütáló szakvezetés, ahol olyan állatokat ismerhetünk meg, akik valamilyen szempontból "varázslatosak"; boszorkányok és varázslók állatai, akikhez régi, illetve most is élő hiedelmek kapcsolódnak. A különleges séta során a vadmacska, sakál, holló, róka, patkányok, nyestkutya, baglyok, galambok, gímszarvas, farkasok és a medve éjszakai életébe pillanthatunk bele.

Kis kuvik a Budakeszi VadasparkbanForrás: Linda Suranyi / Budakeszi Vadaspark / Facebook.com

A vadaspark leírása szerint bárki részt vehet az éjszakai túrákon, aki nem fél a sötétben, és szereti a kalandokat. A hátizsákban feltétlenül legyen valamilyen világító eszköz (elem-, vagy fejlámpa), de a forró teával töltött termosz, meleg öltözet és a bátor hozzáállás se maradjon otthon. A programok kb. 2-2,5 órásak, jegyeket online lehet vásárolni a park oldalán.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek