Szívesen megnéznéd, mi zajlik a gyárakban? Most megint lesz rá lehetőség

Két éve is nagy siker volt a Modern Gyárak Éjszakája program, pedig akkor még csak online térben lehetett betekinteni az épületekbe. Idén azonban személyes gyárlátogatásokra és virtuális túrákra is lehetőségük lesz azoknak, akik időben regisztrálnak az országos programsorozat különböző helyszíneinek időpontjaira. A Modern Gyárak Éjszakáját idén november 11-én, pénteken tartják.

Modern Gyárak ÉjszakájaForrás: Modern Gyárak Éjszakája/Facebook

A programsorozat célja, hogy lehetőséget teremtsen a vállalkozók és a lakosság számára, hogy közvetlen közelből is megismerkedhessenek a hazánkban működő vállalatokkal. A korábbi évekhez hasonlóan idén is olyan hazai cégek mutatkoznak be, amelyek innovatív, high-tech, zöld valamint okos megoldásokat alkalmaznak működésük során. 

A koronavírus-járványra reagálva két évvel ezelőtt a Modern Gyárak Éjszakája csak online formában valósult meg. Mivel az online esemény sikeres volt, a szervezők megőrizték ezt a formát is, így a látogatók az otthonuk kényelméből is bepillanthatnak majd a kulisszák mögé.

Forrás: Modern Gyárak Éjszakája / Facebook.com

Akik pedig testközelből szeretnék megtapasztalni a digitalizált és automatizált folyamatokat, mesgismerni a munkásokat és kezelőket, valamint a robottechnológiákat, személyesen is részt vehetnek az előre meghirdetett gyárbejárásokon.

Az idei évben a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében jön létre az esemény. A programokról és a regisztrációról további információkat a Modern Gyárak Éjszakája hivatalos honlapján találtok.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek