A heves esőzések ellenére sem emelkedik a Velencei-tó szintje

A folyamatos esőzések után sem emelkedik a Velencei-tó vízállása, egyesek úgy gondolják, hogy a vizet a halastavakba eresztik le – olvasható a Pecaverzum oldalán. Az elmúlt héten összesen 19 milliméternyi csapadék hullott, eközben azonban annyira szeles volt az idő, hogy a 13-14 fokos víz tovább párolgott, ezért nem emelkedett a vízállás. A szakemberek szerint jellemző, hogy a csapadékot az aszályos nyár után nagy intenzitással szívja fel a talaj, illetve a növények.

A tartós hőség miatt augusztusban a vízállás 55 centiméter voltForrás: MTI/Vasvári Tamás

"A vízmérce azt mutatta, hogy 51 és 56 centiméter között mozgott a Velencei-tó vízállása, az ingadozást a hullámzás okozta" – magyarázta Pálinkás Imre, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) Velencei-tavi kirendeltségének vezetője.

A szakember szerint valóban felmerülhet a gyanúja annak, hogy a kotrások megsértették a vízzáró réteget, és azon keresztül veszít vizet a tó, azonban most már mindenhol van annyi lágy iszap, amely ezt lezárná.

Egyszerűen csak nem esik annyi eső, amely érdemben emelhetne a tó szintjén. "Úgy érezheti valaki, hogy na, már megint esik, de ez kevés. Évek óta szeptember végéig folyamatosan csökken a vízállás, ez a tendencia most sem fordult meg. Ettől a helyzettől senki sem boldog, mindenki türelmetlenül várja a változást, de tudomásul kell venni, hogy a tóból eresztéssel nem távozik víz, a zsilipek zárva vannak.

Ha ősszel és télen sem esik megfelelő mennyiségű csapadék, akkor mesterséges vízpótlásra lesz szükségForrás: AFP/Ferenc Isza

A vízgyűjtő területen sincs víz, azaz befolyással nem növelhető a Velencei-tó vize, ezt tudomásul kell venni. Jelenleg csak annyi vizet kap a tó, amennyi közvetlenül a tó felületére esik." – mondta Pálinkás Imre.

Ha ősszel és télen nem érkezik extrém mennyiségű csapadék, akkor a jövő évben sem lesz elvárt szinten a tó szintje, és mesterséges vízpótlásra lesz szükség. Komolyabb halpusztulás – mint tavaly – idén eddig nem történt, de a tél még hordoz veszélyeket, akár 95 százalékos elhullást is hozhat.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek