Hajóroncs került a felszínre az apadó Dunából

A Duna alacsony vízállása miatt ismét előbukkant a vízből Vámosszabadi és Nagybajcs között az a hajóroncs, amelyet sok helyen egy második világháborúban elsüllyedt orosz hadihajóként említenek. Legutóbb 2018 októberében vált láthatóvá az akkori csapadékszegény időszak miatt, írja a turistamagazin.hu.

A hajó roncsa a Duna árterében, a folyó alacsony vízállásakor Vámosszabadi határábanForrás: MTI/Krizsán Csaba

A medvei hídtól egy kilométerre található hajóroncs eredete azonban máig tisztázatlan. Az egyik legnépszerűbb sztori szerint 1945-ben aknára futott és süllyedt. Orosz páncélozott ágyúnaszádnak pedig azért gondolják, mert a közeli Medve településen található egy szovjet emléktábla.

A táblán nyolc szovjet katona neve szerepel, viszont a haláluk időpontja különböző. Az is megkérdőjelezi ezt a verziót, hogy a feltételezett „BK-244"-es jelzésű naszádot hivatalos iratok szerint még az elsüllyedés évében kiemelték, majd szétszedték.

Utoljára 2018-ban volt láthatóForrás: MTI/Krizsán Csaba

A lehetséges verziók között szerepel még, hogy esetleg aknamentesítő hajó roncsa pihen itt, vagy a Csehszlovák Határőrségé volt egykor, de civil hajókat se zárták ki, köztük a német "Voltan" is képbe került.

A hajóroncs egyébként a vízi közlekedést nem zavarta az elmúlt évtizedekben, mivel nem hajózási útvonalon fekszik. A hajóroncs történetéről Orbán Gábor felvidéki magyar hadtörténész írásában olvashattok bővebben.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek