Faültetési akcióval küzdenek a turizmus káros hatásai ellen Orfűn

Kísérleti jelleggel indított karbonsemlegesítési projektet Orfű. A pécsiek egyik kedvelt üdülőtelepülése annyi turistát fogad egy évben – több mint tízezren nyaralnak itt –, hogy faültetéssel szeretnék kompenzálni az ide érkezők szén-dioxid-kibocsátását – írja a Pécs Aktuál.

OrfűForrás: Travelo

Nemrég egy felmérés kimutatta, hogy a klímagáz-kibocsátás 10 százaléka a turizmusnak köszönhető. Ez a tény vette rá az orfűieket arra, hogy fákat telepítsenek az egyre népszerűbb település üres területeire.

"Olyan pihenőerdőt szeretnénk kialakítani, ami 40-50 évig biztosan ott lesz és növekedik" – mondta a projekt egyik ötletgazdája. Gonda Tibor hozzátette: a faültetésben bárki részt vehet, aki Orfűre érkezik, és tenni akar a környezetvédelemért.

A jövőben Orfűn azt is nézik majd, hogy melyik fa mennyi szén-dioxidot köt meg. "Nemrég hároméves hársfát ültetett egy német ifjúsági csoport. Mostantól azonban bárki csatlakozhat ehhez az akcióhoz és örökbe is fogadhat, vagy épp saját maga ültethet fát Orfűre" – tette hozzá Gonda Tibor.

Aki csatlakozna, októberben egy nagyobb ültetési akcióban is részt vehet. Erről részleteket majd ősszel közölnek.

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek