Ilyen önvezető szállítórobotok járják Debrecen utcáit októbertől

Hamburg és Barcelona mellett Debrecen nyert pályázatot arra, hogy kísérleti városként valós környezetben tesztelhessen önvezető szállítórobotokat. Októberben már a város utcáit járják majd az automata csomagszállító eszközök, egyelőre kísérő felügyelettel – írja a haon.hu.

Az év második felében már feltűnnek az önjáró csomagszállítók a város utcáinForrás: DKV Debreceni Közlekedési Zrt./Facebook

A LogiSmile elnevezésű projekt egy nemzetközi együttműködés részeként a DKV Zrt. irányítása alatt valósul meg még ebben az évben.

"Debrecen egy innovatív város, ahol az elektromobilitás egyre nagyobb teret nyer" – mondta dr. Barcsa Lajos a bejelentést kísérő sajtótájékoztatón a közlekedési vállalat Salétrom utcai telephelyének bemutatótermében.

Mátyus László, a DKV Zrt. innovációs és szolgáltatásfejlesztési igazgatója a technikai részleteket ismertetve elmondta, a LogiSmile rendszere három elemből fog állni. Az AHV egy anyahajóként szolgáló, furgon méretű eszköz, ami képes arra, hogy a kisebb modulok közül akár többet is szállítson egyszerre.

Ezek az ADD elnevezésű autonóm önvezető járművek az anyarobotról leválva kézbesítik a csomagot a címzettnek, méretükből adódóan kevésbé korlátozva a gyalogosforgalmat.

A járművek mozgását egy nagy hatótávolságú vezérlő irányítja.

Az önjáró szállítóeszközök tesztelési területének kijelöléséről még nem született döntés, de a robotok a próbaidőszak alatt szabályozott körülmények között, kísérő felügyelettel járják majd a város utcáit.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek