Vadászgörényekkel és kutyákkal a rágcsálók ellen?

Nem csak a tanyák, családi házak visszatérő vendégei lehetnek a patkányok és a különböző kártevő rágcsálók. Belvárosi lakásokban is felbukkanhatnak, a nemkívánatos társbérlők nem csak károkat okozhatnak, hanem számos betegséget is terjeszthetnek. Ugyanakkor jó hír, hogy környezetbarát módon is lehet ellenük védekezni. Egy ősi ötlet alapján. 

Budapesten a csatornahálózatban, vidéken pedig a kertekben, baromfiudvarokban, különböző tárolók körül jelenhetnek meg a patkányok. 

A rágcsálók (patkányok, egerek) alapvetően a nyári időszakban, akkor is külső területeken bukkannak fel, az erdőkben, mezőgazdasági területeken, ezért az ember számára nem okoznak problémát, írja  egy kártevőirtással foglalkozó magyar cég. A hideg idő megjelenésével viszont a házunkban, udvarunkban, lakásunkban is megjelenhetnek, és ez már semmiképp sem összkomfortos érzet. A patkánynak az ember környezetében nincs helye. Még biológiai tanulmányainkból tudjuk, hogy károsak az egészségre, hiszen különböző fertőzéseket terjesztenek, és egyébként sem tartoznak a házi kedvenc kategóriába – mondja Kovács Tamás, a cég ügyvezetője. 

Forrás: lili.chripko@gmail.com/Chripko Lili

A patkány intelligens állat, de veszélyes

De akkor is zavaró a jelenlétük, ha egy mezőgazdasági területen jelennek meg. Ilyenkor a gazdasági kár is jelentős, mert megrágják a csöveket, a szigetelést, sőt a gépekben akár több milliós károkat is  képesek okozni. Mivel folyamatosan szaporodnak, az év minden napján jelen vannak, de a téli időszakban jobban észrevehetőek. Védekezni, és irtani a patkányokat nem csak lehet, hanem kell is!

„Háromféle módszer van a patkányok ellen: irtószer mentesen, lakossági és szakipari irtószerrel, valamint vadászgörénnyel és vadászkutyával. Az első módszernél nagyon esetleges az eredményesség, mert a patkány egy elég intelligens állat és hamar felfedezi, hogy ott a csapda, és nem megy arra. A második módszernek két hibája van, hogy nagyon alacsony az irtószerekben a hatóanyag, valamint, hogy a patkány is ösztönlény, ezért zsákmányol. Elhurcolja, mint egy zsákmányt, de mégsem eszi meg. Öt évvel ezelőtt mi is érzékeltük ezeket a problémákat és olyan megoldást kerestünk, ami hatékonyabb és természetesebb" – tette hozzá Kovács Tamás. 

A legjob az ősi módszer

A megoldást már őseink is alkalmazták, csak méltatlanul feledésbe merült, hogy vadászgörényekkel és vadászkutyákkal el lehet végeztetni a patkányirtást. „Magyarországon nincs ennek szakirodalma, de a saját tapasztalataink által sikerült feltámasztani. Elkezdtük tudatosan integrálni a már ismert módszerekbe. Sok idő volt, mire a törzsállományt létrehoztuk, hiszen, ha az állat tenyésztéséből 50-70 év kimarad, az nagyon meglátszik. Pedig az ötlet tényleg nem új, már 3000 évvel ezelőtt is voltak egyiptomi falrajzok, ahol görényekkel ábrázolták a patkányirtást. Itthon a háború környékén volt a felvirágzása, aztán feledésbe merült" – árulta el a kártevőirtás szakértője, aki azt is hozzátette, a kutyákat képezik, de a vadászgörények esetében az ösztönökre hagyatkoznak.

Forrás: lili.chripko@gmail.com/Chripko Lili

A kutya feltérképezi a patkány útvonalát

Ha kémiai irtás történik, akkor a rágcsálóirtószerek esetében szükséges megvárni amíg a patkány felfedezi, majd elfogyasztja a patkányirtószert. Ha ez megtörténik, a méreg akkor is nagyon lassan fejti ki a hatását, a mérgeződés általában az állat tömegétől is függ, de körülbelül 5-7 nap elteltével pusztul csak el. Ráadásul sok esetben az ember számára nem hozzáférhető helyen.

„Ezzel szemben a vadászkutya pontosan képes feltérképezni a patkány útvonalát, hogy hol tartózkodik épp, vagy hol fészkel. Azonnal kapunk egy eredményt, nem kell hónapokig visszajárni, és felesleges csapdákat kihelyezni. Magunk és családunk védelme érdekében nem szabad hagynunk, hogy akár napokig a bekerült patkány szabadon közlekedjen az életterünkben és esetleg megvárni míg kárt okoz. Ilyenkor megfelelő megoldás a görényes és vadászkutyás patkányirtás.

Az öko, bio, környezettudatos szemlélet folyamatosan terjed a világban, és az, hogy mindenféle környezetszennyezés nélkül is lehet a patkányokat irtani az nagy előny. Ugyanakkor hátrányai is vannak, mert nem mindenhol lehet alkalmazni. Például a gipszkarton fal mögé vagy egy tetőbe nem tudom beküldeni a vadászgörényt sem, így a mi módszerünk attól egyedi, hogy kombinálni tudjuk az irtási lehetőségeket" – tette hozzá a szakértő.

(Cikkünk forrása: Novatox)

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek