Túlélte a keszthelyi madárpusztulást az ölelkező hattyú

Még 2021 szeptemberében számoltunk be arról, hogy egy kis hattyúra tojásként találtak rá a Balaton vizén ringatózva másfél évvel ezelőtt. Egy nő a saját teste melegével keltett ki, de felnevelni már nem tudta, így szakértő kezekre bízta. A Totó névre hallgató párnapos fióka Rigó Gáborhoz került, és a keszthelyi kastély madárparkjában nevelkedett.

De december elsején egy nagyon szomorú hír járta be az országot, amiről mi is írtunk. A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Madárparkjának teljes állományát el kellett pusztítani, mivel a pár nappal korábban elhullott madarak szervezetében a Nébih kimutatta a madárinfluenza vírus H5N1 altípusának jelenlétét. A park Facebook-posztban közölte a megdöbbentő hírt november 30-án, miszerint az összes madár odaveszett, így a Madárpark és a korábban csiviteléstől és hápogástól hangos Pálmaház egy időre becsukja a kapuit.

Akkor talán még senki nem gondolta, hogy egy túlélője mégis lesz a szörnyű eseménynek.

Mégpedig Totó, a hattyú, aki a likebalaton.hu cikke és Rigó Gábor szerint sokkal jobban szeretett otthon lenni a border collie kölykökkel, mint a madárparkban, a többi madárral együtt. Napközben legelgetett a kertben, és szépen lassan igazi házőrzővé vált. Még a postást sem engedi be a kapun, felfújja magát és harcoskodik.

Így ölel egy hattyú...Forrás: Mészáros Annarózsa/likebalaton.hu

Máskor pedig végigcsattog a parkettán és feltotyog a lépcsőn az emeletre. És ez a szoros kötődés volt végül az, ami megmentette az életét is, mivel amikor a járvány felütötte a fejét, Totó hetek óta nem volt a parkban – írták a cikkben.

A madarat legutóbb a Balatonba próbálta visszaszoktatni a gazdája, nem nagy sikerrel. Totó jobban szeret autózni, ölelkezni és amióta újra nyitva van a Madárpark, a kis tóban is jól érzi magát. Megbarátkozott az új fekete hattyúkkal, elfogadta a mandarin récéket és a karolin récéket is, amik szintén új lakói a Madárparknak Totóval, az ingázó hattyúval együtt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek