Megszépül a nyolc éve lelakatolt várunk

November közepén írt arról a Komárom-Esztergom megyei hírportál, hogy a 2013 óta omlásveszély miatt zárva tartó vár felújítására 800 millió forintos támogatást nyert Várgesztes, most pedig itt a hír, hogy a munkálatokat a napokban el is kezdték.

A 13. század végén a Csák nemzetség több kővárat emeltetett birtokai védelmére, közéjük tartozott a jelenlegi vár helyén létesített korai erődítmény isForrás: vargesztes.hu

A felújítás első fázisaként a károsodott szerkezetet állítják helyre, és egy rendszert alakítanak ki az esővíz elvezetésére. A munkálatok során megőrzik az 1340 körül épült vár legutóbbi időkből ismert rom formáját, de a létesítmény egy részét lefedik. Mivel az épületről nem maradt fent korabeli ábrázolás, így a falak meglévő belső szerkezetét terjesztik ki a második szintig – tette hozzá az MTI a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közleményére hivatkozva.

A 700 éves falak tehát nem tűnnek el, a restaurálás során olyan anyagokat használnak, hogy az új részek könnyen elkülöníthetők legyenek a régiektől. A tető a várfalak mögött húzódik majd, és csak bizonyos nézőpontokból lesz látható.

A vár épségben maradt földszinti részébe és az első emeleti falai közé a Magyar Munkás Turista Egyesület 1932-ben menedékházat épített, amely a háborúban elpusztultForrás: vargesztes.hu

A Várgesztes községtől délre álló vár első épületeit 1342 körül építették, amikor Nagy Lajos király utasítására a Csák nemzetség vára helyén egy kényelmesebb vadászkastélyt alakítottak ki. A később megerősített létesítmény a török háborúk alatt többször gazdát cserét, majd a lakosság a kövek egy részét a környékbeli építkezésekhez elhordta.

Amint elkészülnek a felújításokkal, újra fogadhat látogatókat az elhagyatott várForrás: kemma.hu

1877-ben műemléki felmérést végeztek a területen, 1932-ben a Magyar Munkások Turista Egyesülete turistaházat épített a vár délnyugati részén. A létesítményben komolyabb állagmegóvás utoljára 1960-ban történt, az épületben 2013-as bezárásáig turistaszálló és vendéglő működött.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek